A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Gyopáros Alpár: Egymilliárd forintra pályázhatnak falusi civil szervezetek


Egymilliárd forintos keretösszegre pályázhatnak falusi civil szervezetek a Magyar Falu Program keretében – jelentette be a Miniszterelnökség modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztosa hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón. 

Gyopáros Alpár közölte, a pályázatokat keddtől augusztus 31-ig lehet benyújtani, ingatlanvásárlásra vagy meglévő ingatlanok korszerűsítésére, valamint gépjárműbeszerzésre legfeljebb hétmillió forintot, eszközök vásárlására, valamint rendezvények, programok támogatására maximum kétmillió forintot lehet igényelni.

A már hétfőn közzétett pályázati kiírásban az elmúlt évekhez képest lényeges tartalmi módosítás nincs, azon szervezetek azonban, amelyek korábban már nyertek támogatást ingatlan- vagy gépjárművásárlása, nem pályázhatnak újra erre a tevékenységre – hívta fel a figyelmet a kormánybiztos.

Gyopáros Alpár felidézte, a Falusi Civil Alap pályázatot 2020-ban hirdették meg először, azóta majdnem kétezer településen több mint hatezer nyertest támogattak mintegy húszmilliárd forint értékben.

A falusi civil szervezetek hagyományt őriznek, értékeket mentenek és adnak át, közösségeket hoznak létre, erősítik a közösségi életet, ezért tapasztalataik szerint általában valamilyen fontos tematikus tevékenységet végző szervezetek pályáznak, például polgárőr, önkéntes tűzoltó, faluszépítő vagy karitatív egyesületek – tette hozzá az államtitkár.

Gyopáros Alpár kiemelte, a korábbi években volt rá lehetőség, hogy megemeljék a pályázat keretösszegét, és bízik benne, hogy idén is így lesz.

A pályázatról további információ találhatók a kormany.hu, a magyarfaluprogram.hu, valamint a bgazrt.hu oldalon.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések