Hirdessen itt

Financial Times: svájci vállalatokon keresztül áramlik az orosz olaj


A gazdasági lap szerint a két európai energiavállalat továbbra is Moszkva legnagyobb vásárlói közé tartoznak a finomított olajtermékek tekintetében. 


A világ két legnagyobb energiakereskedője, a Vitol és a Gunvor továbbra is jelentős mennyiségben vásárol finomított olajat Oroszországból, annak ellenére, hogy ígéretet tettek arra, hogy csökkentik a szankciókkal sújtott országgal folytatott üzleti tevékenységüket – jelentette kedden a Financial Times (FT) – amit a Mandiner szemlézett.

A lap az orosz vámhatósághoz 2023 első négy hónapjában benyújtott kiviteli kérelmek nyilvántartását elemezte, ebből a lap szerint az derült ki, hogy mindkét vállalat az orosz finomított olajtermékek legnagyobb vásárlói között volt.

A svájci központú Gunvor az adatok szerint érték szerint a nyolcadik legnagyobb vevő volt, egymillió tonna kőolajterméket szállított körülbelül 540 millió dollár értékben. A Vitol, amelynek felsővezetői központjai Londonban és Genfben vannak, a tizedik legnagyobb vevő volt, mintegy 600 ezer tonnát szállítva, közel 400 millió dollár értékben – írta az FT.

A Financial Times-nak mindkét vállalat megerősítette, hogy rendszeresen vásárol orosz finomított kőolaj termékeket, ugyanakkor vitatták a lap elemzésében szereplő adatok pontosságát. A svájci székhelyű cégek hangsúlyozták, hogy a finomított orosz kőolajtermékekkel folytatott kereskedelmük megfelel az előírásoknak.

Az FT szerint a két svájci vállalat mellett a másik nyolc legnagyobb vásárló között az Egyesült Arab Emírségekben, Hongkongban vagy Szingapúrban alapított vállalat volt.

Az orosz finomított üzemanyagokkal való kereskedelmet a nyugati szankciók nem tiltják, amennyiben a kereskedők betartanak bizonyos korlátozásokat. Az Európai Unió, a G7-országok és szövetségeseik 2022 decemberében tilalmat vezettek be az orosz tengeri olajkereskedelemre, hordónként 60 dolláros árplafon mellett. Február 5-én lépett hatályba az a másik embargó, amely szinte teljesen megtiltotta a finomított orosz olaj behozatalát, valamint árplafont vezetett be számos orosz kőolajtermékekre.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések