Elfogtak a rendőrök, majd a bíróság letartóztatott egy 59 éves taksonyi férfit, aki a gyanú szerint szexuálisan bántalmazott egy 8 éves kisfiút, meztelen képeket és videót is készített róla.
A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a gyermek édesanyja tett feljelentést a szigetszentmiklósi rendőröknél július 11-én, miután a 8 éves fia zaklatott állapotban elmondta neki:
amikor a szülei engedélyével a család egyik ismerősénél töltötte az éjszakát, akkor a férfi szexuális cselekmény elvégzésére vette rá, majd a meztelen testéről, a nemi szervéről fényképeket és videófelvételt készített.
A Pest vármegyei nyomozók másnap elfogták és előállították az 59 éves taksonyi férfit; a lakását átkutatták, lefoglalták a mobiltelefonjait, a számítógépét, de bizonyítékként vettek lajstromba szexuális tartalomra utaló iratokat és gyermekpornográf videókat is.
A
férfi a kihallgatása során nem élt panasszal a gyanúsítás ellen.
Részletes vallomásában közölte: fürdés után azt mondta a kisfiúnak, hogy
nyugodtan maradhat meztelen, nem kell felöltöznie, őt ez nem zavarja.
Nem tagadta, hogy a gyerek meztelen testéről és nemi szervéről
videófelvételt és fényképeket is készített. Magyarázata szerint azért,
hogy később azok nézegetésével elégítse ki a kíváncsiságát - írják a
police.hu oldalon.
A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság az azóta
letartóztatott férfival szemben tizenkettedik életévét be nem töltött,
felügyelete alatt álló személy sérelmére elkövetett szexuális erőszak és
gyermekpornográfia bűntettének gyanúja miatt indított eljárást.
Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek
0 Megjegyzések