Az utóbbi hetekben egyre több információ lát napvilágot arról a pedofilbotrányról, amely a szélsőbaloldali Szikra Mozgalom egyik tagjánál tartott házkutatás után robbant ki. A szélsőbaloldali szervezet idén nyáron is megtartja táborát Bodajkon – írja a Nacionalista Zóna.
Az
elmúlt években rendszeresen tartott ilyen táborokat a Szikra Mozgalom,
amelyeken nem csak Jámbor András, de a tavalyi évben még Tamás Gáspár
Miklós is előadott a marxista fiataloknak. A tábort az idei évben is
meghirdették az év első felében, mielőtt kitört volna az a botrány, ami
által az egész ország megismerhette a mozgalom nevét. A 2021-es Szikra
tábor képei ide kattintva nézegethetőek!
Mint ismeretes, a Szikra
Mozgalom semmilyen, rá nézve kellemetlen ügyben nem szólal meg,
ellenben tovább hirdetik idei nyári táborukat, melyről csak annyit lehet
biztosan tudni, hogy Bodajkon lesz megrendezve augusztus 18. és 20.
között.
A Nacionalista Zónának azonban van sejtése arról, hol lehet a tábor.
A pontos helyszínt nem árulják el, azonban tudni lehet, hogy a tavalyi évben a Bodajki Falutáborban rendezték meg összejövetelüket, és vélhetően ez idén sem lesz másként
– írják.
Jámbor bejelentette, hogy a momentuos hazarulót, Donáth Annát is meghívták, illetve az LMP-s Ungár Pétert is.
Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek
0 Megjegyzések