Szerhij Marcsenko ukrán pénzügyminiszter pénteken sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy Kijev egyelőre nem jutott elegendő nemzetközi forráshoz az Oroszország indította háború pusztításai miatt szükségessé vált, sürgős újjáépítést szolgáló, idei évre betervezett projektek finanszírozására.
A várt mintegy 12,5 milliárd
euróból eddig mindössze 3,5 milliárd eurót bocsátottak rendelkezésre -
közölte pénteken a miniszter, a francia kormány küldöttével folytatott
találkozójáról beszámolva. Mint mondta, elsőbbséget élvez a gyors
újjáépítés, mert ez szavatolja az ukrán lakosság biztos megélhetését
biztonságos körülmények között és az ország gazdasági fellendülését. A
legfontosabb teendők között említette meg a nélkülözhetetlen
infrastruktúra, az energetikai hálózat és a lakóházak helyreállítását,
valamint az aknamentesítést.
Marcsenko szerint Ukrajna csak a
költségvetési hiány finanszírozására az idén mintegy 38 milliárd eurót
vár a nemzetközi donoroktól. A kijevi vezetés nyugati szövetségesei a
katonai segélyek mellett pénzügyi támogatást is nyújtanak, hogy az
ország fedezni tudja költségvetési kiadásait és az egyéb költségeket.
Az
Ukrajna elleni orosz háború kezdete, 2022. február 24. óta Kijev saját
közlése szerint több mint 170 milliárd euró pénzügyi, katonai és
humanitárius támogatásban részesült nemzetközi partnereitől. Az ukrán
költségvetési kiadások túlnyomó részét külföldi finanszírozással
fedezik.
Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek
0 Megjegyzések