Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Az AfD kirugdosná a gazember unióskodókat Brüsszelből és helyette az európai nemzetek ligáját hozná létre

A jobboldali Alternatíva Németországért (AfD) az „EU ellenőrzött feloszlatását” tűzte ki egyik fő céljául a közelgő európai parlamenti választásokra – írja az Euractiv. A párt vezetője, Tino Chrupalla Orbán Viktor magyar miniszterelnököt nevezte meg egyik legfőbb szövetségesnek a tervében - számolt be a Mandiner.

Az AfD július 29-i pártkongresszusán ratifikálnak uniós választási programjavaslatát, amelyben többek között a „hatalmaskodó EU ellenőrzött feloszlatását” vetíti előre.

 „Újraindítást követelünk Európa számára, hogy kihasználhassuk a nemzetállamokban rejlő lehetőségeket, és újjáépíthessük a kelet felé vezető hidat”  – nyilatkozta Chrupalla az EURACTIV-nak.

Az EU „kizárólag egy gazdasági együttműködésnek indult, és az is kell, hogy maradjon" – hangsúlyozta.

Úgy véli, az Európai Unió „elveszi a nemzeti hatásköröket anélkül, hogy képes lenne helyettesíteni a nemzetállamokat”. Ráadásul nem is elég demokratikus, mivel a Bizottságnak nincs legitimitása – érvelt.

Az AfD azt javasolja, hogy az EU helyébe „egy új európai gazdasági és érdekalapú közösség, az európai nemzetek ligája” lépjen - írják.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések