A Média1 közlése szerint Schőn Edina, a Partizán eddigi ügyvezetője június elsejével távozott a szervezettől. Posztját a továbbiakban Pap Iván fogja betölteni. Pap Iván korábban a Partizán pénzügyi vezetője volt, a Partizánhoz csatlakozása előtt befektetési alapkezelőknél töltött be vezető pozíciót.
Nem ez az első alkalom, hogy magukra független-objektívként hivatkozó, külföldi pénzzel kitömött ellenzéki hírportálok tagjai távoznak a posztjukról.
A 444-től több szerkesztő, riporter, külpolitikai újságíró, a Telexnél pedig egyenesen a főszerkesztő mondott fel – írja a PestiSrácok.hu portál.
Gulyás Márton, a Partizán alapító-főszerkesztője a Media1-nek megküldött hétfői közleményében úgy fogalmazott:
"Schőn Edinával a kezdetektől közösen dolgoztunk a Partizán létrehozatalán – sőt, még ennél is régebbre datálható az együttműködésünk: 2014-ben a Krétakörben ismerkedtünk meg, ahol számos nemzetközileg is sikeres előadóművészeti produkció létrehozatala során kovácsolódtunk össze. Edina segítő közreműködése, kitartó támogatása nélkül képtelen lettem volna felépíteni a Partizánt. Múlhatatlan érdemei vannak az intézményesülés folyamatában: a gyártóbázisok és az irodai infrastruktúra kialakításában, a brand felépítésében és megerősítésében, és a sort még hosszan folytathatnám. Hiányozni fog."
Mint ismeretes, korábban a 444.hu szerkesztőségéből Boros Júlia szerkesztő-újságíró és Kiss Imola újságíró mondott fel, és mindketten maguk döntöttek így – ezt a magyar médiára szakosodott honlap érdeklődésére a kiadó vezérigazgatója is megerősítette kedden. A Média1 szerint Boros és Kiss távozása összefüggésben van a 444-nél az elmúlt hetekben kialakult helyzettel.
Először Mészáros Zsófia szerkesztő mondott fel, majd hétfőn Magyari Péter külpolitikai újságíró jelentette be távozását – azóta az is kiderült hogy a Válasz Online-nál folytatja.
A háttérinformációk szerint az egész felmondási hullám eredete a lap egyik középvezetőjének „bullyingre emlékeztető, azaz elfogadhatatlan munkahelyi viselkedése", amely miatt többen írásban panaszt tettek, majd a felsővezetés reakciója után jelentették be távozásukat.
Májusban jelentették be, hogy távozik a Telextől Rovó Attila főszerkesztő-helyettes és Haász János szerkesztő. Rovó Attila a jövőben a Hvg.hu Itthon rovatának vezetője lesz. Távozásával kapcsolatban a Facebook-oldalán a többi közt azt írta: „Most itt az idő továbblépni.
Haász János is szerzői Facebook-oldalán reagált a hírre, és azt írta a szerkesztőség közleményét idézve, illetve cáfolva:
"A Telex eljutott arra a pontra, hogy a további fejlődése, stratégiai céljai elérése érdekében belső, működési változásokra van szüksége, és ezek a változások nem mindenkinek komfortosak. Hát ez így ebben a formában, hogy a Markos-Nádast idézzem fel, rohadtul nem igaz. De az igen, hogy hamarosan sajnos véget kell érnie a húszéves Index-Telex történetnek az életemben. De nyugi: visszatérek!"
Az újabb távozások híre azt követően érkezett, hogy április végén Munk Veronika, tartalomfejlesztési vezető, alapító-főszerkesztő is bejelentette távozását, ő a szlovák Denník N médiacéghez igazol, ahol innovációért és új piacokért felelős igazgatóként folytatja. Elhagyja a lapot Lovas Gergő főszerkesztő-helyettes is, ő a 444-nél folytatja.
Június 2-ától Német Tamás lett a Telex új főszerkesztője, Dull Szabolcs eztán szakmai igazgatóként, illetve a Telex Akadémia szakmai vezetőjeként folytatja pályafutását. A Media1.hu arról cikkezett, hogy forrásaik szerint feszültségekkel terheltté vált a hangulat a Telex szerkesztőségében. Ennek egy állománygyűlésen határozottan hangot is adtak, így új főszerkesztő került a Telex élére.
0 Megjegyzések