Ezt a bodzalevet nagymamám készítette mindig gyerekkoromban, és azóta is a nyár érkezését juttatja az eszembe. Siess vele, amíg tart a bodzaszezon!
Bodzából nemcsak szörp készülhet, amit limonádéba keverhetsz, hanem önmagában, hígítás nélkül is iható frissítő. Ráadásul sokkal egyszerűbb is összedobni, hiszen nem igényel főzést: mindössze 5 perc vele a munka, utána pedig csak győzd kivárni, amíg az ízek összeérnek.
Hozzávalók:
👉 15 db bodzavirág
👉 1 db nagy biocitrom
👉 25 dkg cukor
👉 5 liter víz
Elkészítés:
A virágokat öblítsük át folyó vízzel, majd csöpögtessük le. Ha kertből szedjük, akkor ez a lépés ki is hagyható.
A citromot karikázzuk fel, és a bodzával együtt tegyük egy nagy, kb. 5 literes, lefedhető edénybe.
Öntsük fel vízzel, adjuk hozzá a cukrot is, és keverjük el. Fedjük le, és tegyük az edényt száraz, hűvös, napfénytől védett helyre (a kamra tökéletes választás erre a célra).
Naponta kétszer keverjük át, és a második napon kóstoljuk meg, ha szükséges, hagyjuk még ázni egy vagy fél napot.
Szűrjük le, öntsük üvegekbe, és elfogyasztásig hűtőben tároljuk. 4-5 napig eláll.
0 Megjegyzések