A kutatók szerint a legalább hetente kétszer nyers fokhagymát fogyasztók jóval kisebb arányban estek áldozatul a tüdőráknak
Hetente kétszer nyers fokhagymát fogyasztva csaknem megfeleződhet a tüdőrák kialakulásának kockázata, ráadásul a fokhagymaevő dohányosoknál is jelentősen csökkenhet a tüdőrák veszélye. Egy erről szóló kínai tanulmány online jelent meg a Cancer Prevention Research folyóiratban – írta meg a Patika Magazin.
A kutatás
A csiangszui betegségellenőrzési és -megelőzési tartományi központ
tudósai 1424 tüdőrákos és 4500 egészséges felnőttet vontak be a hosszú
távú kutatásba. A résztvevők mindegyikét részletesen kikérdezték
táplálkozásáról, életmódjáról, szokásairól, köztük arról, hogy milyen
gyakran fogyaszt nyers fokhagymát és dohányzik-e – ismertette a
tanulmányt a The Daily Telegraph online kiadása.
A fokhagyma véd
👉 Az eredmények szerint a legalább hetente kétszer nyers fokhagymát fogyasztók jóval kisebb arányban estek áldozatul a tüdőráknak akkor is, ha dohányosok voltak, vagy ki voltak téve a felhevített főzőolaj füstjének, ami szintén komolyan növeli a rákkockázatot
👉 A rendszeresen fokhagymát evőknél 44 százalékkal kisebb volt a
tüdőrák kialakulásának veszélye, a dohányosok estében pedig 30
százalékkal alacsonyabb kockázatot találtak
Hogyan hat a fokhagyma?
Korábbi kutatások azt mutatták, hogy ha a gerezdet összetörik vagy feldarabolják, az allicinnek nevezett fontos kémiai összetevő szabadul fel. Ez csökkenti a szervezetben kialakult gyulladást, és antioxidánsként működik. Az nem derült ki a tanulmányból, hogy a hőkezelt fokhagymának is van-e ilyen hatása.
Más vizsgálatok szerint a fokhagyma megfázásra is jó, illetve a kórházi szuperbaktériumok és malária ellen is bevethető.
A tanulmányt jegyző kínai tudósok szerint a fokhagyma potenciálisan alkalmas a tüdőrák kialakulásának megelőzésére.
0 Megjegyzések