Hirdessen itt

A Hódmezővásárhelyi buszpályaudvaron bicskával verekedtek össze


A Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség vádat emelt három férfival szemben, akik tavaly tavasszal a helyi buszpályaudvaron verekedtek össze. 

A vádirat szerint 2022. május 14. napján, 18 óra körüli időben apa és fia utazni akartak az egyik helyi járatos buszon, azonban nyilvánvaló ittasságuk miatt a sofőr a busz elhagyására szólította fel őket. A két vádlott a felszólításnak csak akkor tett eleget, mikor a busztársaság vezetője és annak fia is a helyszínre ért. 

A pályaudvar peronján ezután a társaság vezetője és a két eltanácsolt utas – az ügy három vádlottja – vitába keveredtek egymással, majd a szóváltást közöttük kölcsönös tettlegesség, ütés-és rúgásváltások követték. 

Idővel a busztársaság vezetője és az eseményekbe addig be nem avatkozó fia távozni akartak, de ekkor a velük szemben álló idősebb utas elővett egy 7 cm pengehosszúságú bicskát. 

A késsel két alkalommal szúrni próbált a cégvezető felé, azonban neki sikerült kitérnie, így sérülése nem keletkezett. Az édesapja elleni támadást végül a vádlott fia hárította el, úgy, hogy az elkövetőt megrúgta, aki emiatt a földre került.

A járási ügyészség a kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartást kifejtő vádlottakat csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettével, továbbá a késsel támadó terheltet ezen felül súlyos testi sértés bűntettének kísérletével vádolja. Bűnösségük kérdésében a Hódmezővásárhelyi Járásbíróság fog dönteni.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések