A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

 Megrázó képeket hozott nyilvánosságra a rendőrség a salgótarjáni gyalogosgázolás helyszínéről


Vélhetően nem kapta meg az elsőbbséget az egyik autós, így történt a baleset, melyben egy gyalogost is elgázoltak Salgótarjánban péntek délután.


Ahogy arról korábbi cikkünkben beszámoltunk, péntek délután összeütközött két személyautó a salgótarjáni Bem utca és az Alkotmány út jelzőlámpás kereszteződésében, amelynek következtében az egyik jármű letért az úttestről és elsodort egy gyalogost. Az eset következtében egy villanyoszlopot is kidöntöttek a balesetben érintett járművek.

A rendőrség most újabb információkat közölt az esetről: kiderült, egy 76 éves férfi vezette azt az autót, ami a Bem út és az Alkotmány út kereszteződésében balra történő kanyarodás során összeütközött a szemből érkező, és Litke irányába egyenesen tovább haladni szándékozó 21 éves férfi által vezetett személygépkocsival. Hozzátették, hogy az ütközés során a 21 éves férfi által vezetett gépjármű sodródott fel a járdára és elütötte az ott áthaladásra várakozó gyalogost, majd nekicsapódott egy villanyoszlopnak. A baleset következtében mindkét gépjármű vezetője és a gyalogos megsérült.

Korábban a mentőszolgálat munkatársaitól megtudtuk azt is, hogy a helyszínről két könnyű sérültet, valamint egy személyt súlyos sérülésekkel szállítottak a területileg illetékes kórházba.

Szécsény térségében összeütközött két személyautó
 Nyulat is lopott a fűnyíró mellé a huszonéves verebélyi tolvaj
 Kutasói udvaron nyilazott le egy szarvast a bujáki orvvadász
Öt kutya harapdálta össze a 87 éves nógrádi férfit: már bíróságon a gazda ügye
 Izgalmas programokkal keltik életre Szent Márton legendáját Hollókőn

 Felmosónyéllel és térkővel támadt a szomszéd házaspárra a salgótarjáni férfi

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések