Hirdessen itt

Jogsi nélkül, a KRESZ-t zárójelbe téve vezetett a ladányi férfi, még szép, hogy rendőrökbe botlott


Elzárásra ítélhetik.


A Hajdúszoboszlói Járási Ügyészség járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntette miatt emelt vádat az ellen a férfi ellen, aki jogszabályi tilalom ellenére vett részt autóval a közúti közlekedésben – olvasható a megyei főügyészség szerdai közleményében.

Mint írják, a püspökladányi férfit korábban az illetékes járásbíróság jogerős büntetővégzésével 2 évre eltiltotta a közúti járművek vezetésétől, a jogerős büntetővégzésről a vádlott is tudott.

Röviddel a bírósági döntés jogerőre emelkedése után, idén augusztus 28-án délután a felesége tulajdonában lévő, azonban általa jogszerűen használt személygépkocsival püspökladányi lakóhelyéről Hajdúszoboszlóra ment, majd onnan visszafelé tartott Püspökladányba, amikor is a 4. számú főúton Hajdúszoboszlót elhagyva igazoltatták a rendőrök.

Az igazoltatás során megállapították, hogy a vádlott jogerős járművezetéstől eltiltás hatálya alatt áll, mindemellett több közlekedési szabályt is megszegett, amelyek miatt helyszíni és közigazgatási bírságot is kapott.

Az ügyben a Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság nyomozott.

A Hajdúszoboszlói Járási Ügyészség a bűncselekmény elkövetését beismerő vádlott ellen járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntett miatt emelt vádat a Hajdúszoboszlói Járásbíróságon. A járási ügyészség a vádiratban elzárás és közúti járművezetéstől eltiltás büntetés kiszabását indítványozta, továbbá mértékes indítványt is rögzített, miszerint amennyiben a vádlott a járásbíróság előkészítő ülésen beismeri a bűncselekmény elkövetését a vádiratban foglaltak szerint, és lemond a tárgyaláshoz való jogáról a járásbíróság 80 nap elzárás büntetésre ítélje, és 3 évre tiltsa el őt a közúti járművek vezetésétől.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések