Hirdessen itt

Így jutott be a lakásokba a nyíregyházi besurranó tolvaj!


Kihasználta a kánikulát az a nyíregyházi férfi, aki idén augusztusban a társasházak szellőztetés miatt nyitva hagyott lépcsőházi ajtajain jutott be az épületekbe, majd onnan az egyes lakásokba azért, hogy lopjon. 


Korábbi börtönbüntetéséből 2022 májusában szabadult a férfi, majd augusztus elején ismét akcióba lendült, ugyanis sorra látogatta napközben a nyíregyházi társasházakat, és ahol nyitva hagyott lépcsőházi ajtót talált, oda be is ment. Ezt követően több lakásba is bekopogott, és ha nem kapott választ, rögtön lenyomta a kilincset. Néhány lakásban nem találta a lakókat, így könnyedén kutathatta át a helyiségeket, majd ékszerekkel és készpénzzel távozott a helyszínről.

A lopásokat fényes nappal követte el, így előfordult, hogy a lakásban az ott lakó háziasszonnyal találta szembe magát. Ilyenkor a férfi minden esetben elfutott a helyszínről. Természetesen a háziasszonyok nagyon megijedtek a tolvajtól, azonnal értesítették a rendőrséget. A férfit végül 2022. szeptember 6-án fogták el, azóta is letartóztatásban van.

Összesen nyolc lopást követett el Nyíregyházán, és az ügyészség szerint több évre börtönbe kell zárni emiatt. A Nyíregyházi Járási Ügyészség soron kívül állítja bíróság elé még a napokban a vádlottat.

A mellékelt fotón az egyik lakás bejárati ajtaja látható, melyen a rendőrök megtalálták a férfi ujjlenyomatát.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések