Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Két nő kapott hajba a nagybajomi iskolánál


A Kaposvári Járási Ügyészség garázdaság vétsége és könnyű testi sértés vétsége miatt nyújtott be vádiratot azokkal az asszonyokkal szemben, aki azért tépték, ütlegelték és szidalmazták egymást a kisváros iskolájának parkolójában, mert féltékenységből haragos viszony volt köztük. 


Az idősebbik nő élettársának korábban kapcsolata volt a fiatalabb vádlottal, közös gyerekük is van, így a két nő nagyon haragudott egymásra. A vádirat lényege szerint 2022 májusában mindkét asszony a gyermekeiért ment autóval a nagybajomi iskolába, ahol a parkolóban összetalálkoztak. 
 
A fiatalabb nő ekkor provokálni kezdte az idősebbik vádlottat, aki nem tudta dühét megfékezni, így kiszállt a kocsijából és belekapaszkodott haragosa hajába. Ezt követően a két nő negyed órán keresztül kölcsönösen szidta, ütlegelte és tépte egymást, amely cselekményüket az iskola udvarából több gyermek is végignézte. 
 
Az ügyészség a Kaposvári Járásbíróságra benyújtott vádiratában próbára bocsátást és pártfogó felügyelet elrendelését indítványozta a garázda vádlottakkal szemben.

A felhasznált képet a nyomozó hatóság készítette a helyszínről.

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések