Hirdessen itt

Ukrajna és Moldova is hivatalosan az Európai Unió tagjelöltje lett


Hivatalosan is az Európai Unió tagjelöltje lett Ukrajna és Moldova is – ezt Charles Michel, az Európai Tanács elnöke jelentette be a Tanács csütörtöki ülése után Brüsszelben, írja a Welt.

Az ülés előtt több európai vezető is arról nyilatkozott, hogy a két posztszovjet ország megérdemli a tagjelölti státuszt. Michel egyenesen arról beszélt:

„Döntő pillanathoz érkeztünk az Európai Unió történetében.”

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a döntés után arról beszélt:

„Remek nap ez a mai Európa számára.”

A lépéssel hivatalosan is elismerte az Európai Unió, hogy a két ország készen áll a csatlakozási folyamatra. Kijevet és Chisinaut azonban még így is hosszú évek választják el a tényleges EU-tagságtól. A Bizottságnak most ki kell dolgoznia a tárgyalások keretét, amelyet a 27 tagállamnak szintén egyhangúlag kell jóváhagynia, Ukrajnát és Moldovát pedig még a tárgyalások előtt arra kérik majd, hogy kezdje meg a reformokat a csatlakozáshoz.

Történelmi napról beszéltek Brüsszelben

Múlt pénteken az Európai Bizottság hivatalosan is azt javasolta, hogy adják meg Ukrajnának és Moldovának is a tagjelölti státuszt, és a legnagyobb uniós tagállamok vezetői is úgy nyilatkoztak, hogy támogatják Ukrajna integrációját az EU-ba. .

Charles Michel csütörtök délelőtti nyilatkozatában arról is beszélt, hogy szeretnének világos európai perspektívát adni Ukrajna és Moldova mellett Grúziának is – igaz, ők végül mégsem kaptak tagjelölti státuszt Brüsszelből. Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke is történelminek nevezte délelőtt Ukrajna és Moldova várható tagjelöltségét: „Ezek nemcsak szomszédos államok, de olyan országok is, melyeknek otthonra kell találniuk az Európai Unióban.”

„Ukrajna nemcsak a saját szabadságáért, de az európai demokrácia szabadságáért küzd, Litvánia pedig mindent megtesz Ukrajna támogatásáért” – mondta csütörtökön Gitanas Nausėda.

A litván elnök szerint országa évekkel ezelőtt teljesen ki volt szolgáltatva az orosz energiahordozóknak, de tisztában voltak ennek a kockázataival, így mindent megtettek a leválás érdekében. „Mára mi lettünk az első európai ország, ami teljesen leszakadt az orosz energiafüggőségről – a gázról, az olajról és az áramról is. Minden kollégámnak azt kívánom, hogy minél hamarabb tegyék meg az ehhez szükséges lépéseket.”

Balti kollégája, Kaja Kallas észt miniszterelnök szintén arról beszélt, hogy Ukrajna történelmi pillanatot él át azzal, hogy felszabadul az oroszok függéséből: „A mi tapasztalatunk, hogy amikor egyesül a politikai akarat, akkor élni kell ezzel – ha elszalasztja valaki ezt a pillanatot, akkor sok lehetőség veszhet el. Észtország élt a lehetőséggel, és bár nehéz döntéseket kell ehhez meghozni, de komoly eredményei lettek.”

Mark Rutte holland miniszterelnök sokáig szkeptikus volt Ukrajna tagjelöltségével kapcsolatban, most viszont úgy nyilatkozott, támogatni tudják a Bizottság álláspontját arról, hogy megadják Kijevnek a tagjelöltséget. Sőt, szerinte az elkövetkező napokban akár arra is nyílhat esély, hogy Bulgária elálljon a blokkolásától, és megkezdhessék a csatlakozási tárgyalásokat Albániával és Észak-Macedóniával is.

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések