Újabb parlamenti mandátumot szerzett a Fidesz a határon túl leadott levélszavazatok beérkezésével, a Nemzeti Választási Iroda adatai alapján így
136 képviselője lehet az Országgyűlésben.
A
mandátumot a hatpárti ellenzéki összefogás bukta el, amely így 38
helyett csak 37 listás helyet és összesen 55 képviselői mandátumot
szerez jelen állás szerint. Ezzel még biztosabbá vált a kormánypártok
kétharmados többsége – írta szerda esti cikkében a 24.hu.
Pesti Imréhez került a mandátum
A
mandátum a Fidesz-KDNP listáján az 54. helyet elfoglaló Pesti Imréhez
került, aki 2006 óta képviselő, 2010-ben rövid ideig
főpolgármester-helyettes, majd 2011-től 2014-ig a fővárosi
kormányhivatal vezetője volt. Így ő tehát nem búcsúzik a parlamenttől.
Még mindig nem végleges az eredmény
Az
országgyűlési választás eredménye ezzel még mindig nem végleges, az
átjelentkezők, illetve a külföldön élők szavazatait szombaton számolják
meg, és
a budapesti 13-as körzetben mindössze 38 szavazat az ellenzéki Vajda Zoltán hátránya a fideszes Szatmáry Kristóf mögött,
így
ez a választókerület még átfordulhat a hatpárti ellenzék javára. De a
határon túli magyarok levélszavazatainak összesítése sem fejeződött még
be, illetve az említett budapesti körzet miatt a töredékszavazatok
alakulása is változhat, így az sem kizárt, hogy a Fidesz még egy listás
mandátumot begyűjt majd – hívták fel a figyelmet.
Az eddig feldolgozott levélszavazatok alapján a határon túl így alakult a pártverseny:
Fidesz-KDNP 93,64%
DK-Jobbik-LMP-Momentum-MSZP-Párbeszéd 4,34%
Mi Hazánk 1,06%
Kétfarkú Kutya Párt 0,62%
Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek
0 Megjegyzések