Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Megtört a jég: Öt év háború után kibékült Hódi Pamela és Berki Krisztián


Éveken átívelő pereskedést követően a napokban jogerős ítélet született Hódi Pamela és Berki Krisztián ügyében. 

Az egykori pár azért harcolt a bíróságon, mert sokáig nem tudtak megállapodni közös kislányukkal kapcsolatban, mikor és hol mennyi időt töltsön gyermekük. 

Próbáltak peren kívül megegyezni, de nem tudtak dűlőre jutni. 2020-ban a bíróság által korábban jóváhagyott közös megállapodást mindketten elfogadták és betartották, júliusban mégis újra bíróság elé álltak. 

Az új per tárgya az volt, marad-e a közös szülői felügyelet, vagy kizárólagosan az édesapa vagy az édesanya kaphatja meg azt. 

A bíróság a napokban kimondta, Berkinek havonta 80 ezer forint gyerektartást kell fizetnie, valamint arról is döntött, a kislány másfél hetet az édesanyjánál, fél hetet pedig az édesapjánál tölt. Ezzel talán végérvényesen tűzszünetet kötöttek a szülők - írja a Borsonline.

– Örülök, hogy lezárult egy fejezet, mindenki számára vállalható az ítélet. A láthatás – ahogy eddig –, ezután is zökkenőmentes lesz. Ma már Nati is el tudja mondani, mikor hol szeretne tartózkodni. Úgy gondolom, a mostani jó viszony annak a fejlődésnek a része, amint keresztül mentem az elmúlt néhány hónapban, és végre sikerült a volt feleségemmel rendezni a kapcsolatunkat. Jó érzés, hogy már nem kell bíróságra járnunk – mondta Berki a Borsnak. Azt pedig, hogy végre tudták rendezni a kapcsolatukat, Pamela is megerősítette a lapnak.

– Vannak időszakok, amik konfliktusmentesek és együttműködőek vagyunk, ez most ilyen. Ezek egyik pillanatról a másikra megfordulhatnak, de én is azt tudom mondani, amit Krisztián, az utóbbi időben – főleg az elmúlt öt évhez képest – valóban rendeztük a kapcsolatunkat. Nincsenek feszültségek, de azért ehhez kell az én megalkuvásom is. Örülök, hogy tudunk egymással kommunikálni, ami egy óriási lépés nálunk. Bízom benne, hogy ez így is fog maradni, ettől függetlenül ragaszkodom azokhoz a szabályokhoz, amit jogerősen kimondott a bíróság. Továbbra is együttműködő leszek, de a jogi kérdéseket az ügyévedre bízom.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések