Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Hajdú Péter ismét apuka lett, már a gyermek nevét is tudni

Megszületett Hajdú Péterék gyermeke, az öröm pedig nem is lehetne nagyobb, hiszen ő már Hajdú Péter harmadik gyermeke.

A Blikk értesülései szerint a baba hétfőn délelőtt született meg, az öröm pedig hatalmas, hiszen Hajdú Péter és nála 20 évvel fiatalabb kedvese az első közös gyermeküket várták.

Habár a korkülönbség igen nagy, ez mégsem akadályozza őket semmiben, remek az összhang köztük, most pedig a baba érkezésével egy újabb szintre emelhetik kapcsolatukat.

Hajdú Péter és Eszter első közös gyermeke a Hajdú Dominik nevet kapta, és a lap is úgy értesült, hogy szerencsére a baba és Eszter is jól vannak. A gyermekáldásról először tavaly augusztusban beszélt a pár, miután három babát elvesztettek, ám nem adták fel a reményt, és kiderült, hogy Eszter várandós.

Eszternek nagyon nehéz volt az az időszak, ugyanis tavaly nyáron egy ikreket várt, ám rövid idő elteltével elvetélt, s bár az év vége környékén ismét felcsillant a remény, egy terhességgel kapcsolatos komplikáció okán Esztert kórházba kellett szállítani, és egy műtéti beavatkozáson esett át.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések