A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Ruhakupac alatt találták meg a hónapok óta keresett szolnoki rablót


Még márciusban rabolt ki és bántalmazott egy nőt Szolnokon az elkövető, öt hónap után találtak rá.

Ismeretlen személy egy helyi járatos autóbuszról leszálló utast követett Szolnokon még március 7-én 15 óra 10 perc körül, majd néhány méter megtételét követően ököllel arcon ütötte a sértettet, aki a bántalmazás következtében a földre esett. A jogsértő ekkor elvette a nő válltáskáját és a bevásárló szatyrát. A táskában személyes okmányok, készpénz, bankkártya – PIN-kóddal – voltak. A bántalmazó távozott a helyszínről, majd a PIN-kód segítségével készpénzt vett fel egy bankautomatából. A sértett az ökölütés következtében nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett – tudtuk meg a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatásából.

A nyomozók azonnal helyszíni szemlét tartottak, tanúkat hallgattak ki, elemezték a kamerafelvételeket. A bűncselekmény elkövetését követően néhány órán belül ismertté vált a feltételezett elkövető személyazonossága, azonban a felkutatására tett intézkedések nem vezettek eredményre.

Az egyenruhások elfogató parancsot adtak ki a 29 éves férfi ellen. A visszatérő ellenőrzések augusztus 8-án hozták meg a várt eredményt: a délutáni órákban a gyanúsított szolnoki lakcímén, az egyik szobában, egy ágyra halmozott ruhakupac alatt elbújva mgtalálták a hónapok óta keresett férfit.

A rendőrök a jogsértőt előállították a Szolnoki Rendőrkapitányságra, ahol rablás bűntett elkövetése miatt gyanúsítottként kihallgatták. A férfi tagadta tettét, és a gyanúsítás ellen panasszal élt. A nyomozó hatóság a férfi őrizetbe vételéről határozott, majd előterjesztést tettek letartóztatása indítványozására.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések