A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

400 ezerért csalták ki az asszonytól a családi házat


Már közel 10 éve csalták ki egy hajdúsámsoni asszonytól a családi házat. Azóta édesanyjával és lányaival albérletben él, és próbálja visszaszerezni az ingatlant - írja a Blikk.


A kétgyermekes édesanya, Szigeti Mónika kálváriája lassan 10 éve tart, egyetlen vágya, hogy lányait és beteg édesanyját végre hazaköltöztesse.

"Az ezer négyzetméteres telek 1999 óta volt a családunk tulajdonában, még a szüleim vásárolták. Miután édesapám meghalt, az anyukám állapota rosszra fordult, nem szeretett volna a házban maradni.

Öt és fél millióért árulni kezdtük azt, egy ismerősöm pedig egy nap beállított egy vevővel, és ragaszkodott hozzá, hogy ügyvédet is intézzen nekünk. Bár szerettem volna saját jogásszal intézni az adásvételt, úgy gondoltam, az ügyvédek értik a dolgukat, így belementem

- mondta Mónika.

Jogi ismeretek híján két szerződéssel zavarták össze az asszonyt: készítettek egy kiegyenlített adásvételi szerződést, mellé pedig egy kölcsönszerződést írtak a vételi ár összegéről. Jogilag így átírathatták a ház tulajdonjogát, a kölcsönszerződésben pedig törlesztőrészleteket határoztak meg.

"Mindössze négyszázezer forintot törlesztett a hölgy, majd közölte, hogy nem fizet tovább. Ügyvédről ügyvédre jártam, de senki sem tudott mit kezdeni a helyzettel. Nem szerettem volna mást, csak visszakapni a házat, amit nem fizettek ki. Nem értettem, mi ebben olyan bonyolult. Azt gondoltam, elég az adásvételi szerződést érvényteleníteni, hiszen nem történt kifizetés" – mondta az átvert asszony.


Mónika az édesanyjával és két lányával már kilenc albérletben élt, amióta kihúzták alóla a házukat.

Mivel az adásvételi szerződést kiegyenlítettnek írta alá Mónika, a vevő hivatalosan csak a kölcsönszerződésben kiszabott összeggel tartozott. Végül a bíróság az összeget megítélte Mónikának, ám az adós egyetlen fedezete az 50 négyzetméter alapterületű ház és az ahhoz tartozó telek volt, amelyet gyermekei nevére íratott. Először ezt kellett megtámadni a bíróságon.

"Szerencsére az évek alatt sikerült odáig jutni, hogy végrehajtást kérjünk. A házat árverésre bocsátották, ám 10 év távlatában 6 millió forinttal már nem sokra mennék. A házat szeretném visszaszerezni, de ezt jogilag csak úgy tehetem meg, ha én magam visszavásárolom. Elég lenne a kikiáltási ár 10 százalékát befizetnem, hogy részt vegyek az árverésen, de sajnos arra sem futja" – szomorodott el Mónika, aki korábban a vásárlóval is próbált dűlőre jutni.

Még ő követelt tőlünk egymillió forintot, cserébe visszakaptuk volna a házat. Hihetetlen, hogy ma így tőrbe tudják csalni a joghoz nem értő embereket

- mondta a nő.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések