A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Novák Katalin: A valódi jobboldal legerősebb európai vezetői találkoztak Budapesten


A valódi jobboldali pártok legerősebb európai képviselői találkoztak Budapesten múlt csütörtökön – mondta a Pesti Riporterben Novák Katalin, a Fidesz szövetségi politikáért felelős alelnöke, családügyi miniszter Orbán Viktor magyar miniszterelnök, Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő és Matteo Salvini, az olasz Liga vezetőjének találkozójáról. Novák Katalin Salvini a Mandinernek kifejtett álláspontját, miszerint a reneszánsz névre hallgató új szövetség (amelynek az olasz politikus szerint egyik motorja és lelke Orbán Viktor) egyszer Európa és az unió legerősebb koalíciója lesz, igen ambíciózus tervnek nevezte.


Mint mondta, „mi egy közepes méretű ország vagyunk, nem törekszünk arra, hogy megmondóemberek legyünk Európában, ellenben jó szövetségeket szeretnénk kötni, amelyek révén befolyásolhatjuk a jövőnket”. A Fidesz célja, hogy Európa friss, tettrekész, erőt sugárzó és valóban jobboldali pártjai megerősítsék a nemzetállamokat és felülkerekedjenek a kontraszelektált, brüsszeli székekben megmelegedett, balra húzó politikusokon. Ha ez a reneszánsz megtörténik, az valóban a jobboldal újjászületése lesz Európában – érvelt a Fidesz alelnöke.

Matteo Salvini volt olasz belügyminiszter, az olasz Liga vezetője nagycsütörtökön a lengyel miniszterelnökkel, Mateusz Morawieckivel látogatást tett Orbán Viktor magyar kormányfőnél a Karmelita kolostorban. A megbeszélés apropója egy új, konzervatív, keresztény hagyományokra épülő politikai szövetség létrehozása volt, miután a Fidesz kilépett az egyre inkább a balliberálisok táborába sodródó Európai Néppártból. Erről is kérdezte Ferkó Dániel a Pesti Riporterben Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli minisztert, a Fidesz szövetségi politikáért felelős alelnökét, aki az előkészületekben, valamint a tanácskozáson is részt vett. Novák Katalin a Pesti TV műsorában elmondta: a mainstream média által tálalt percepció köszönőviszonyban sem volt a valóságos eseményekkel a találkozót követően.

Azt is elhallgatta a baloldali mainstream média, hogy volt egyáltalán ilyen találkozó – fogalmazott a miniszter. Úgy vélekedett: ha megnézzük, hogy nemzetközi viszonylatban mekkora érdeklődést váltott ki a három vezető találkozása, az sokat elárul arról, hogy vannak olyan országok, ahol a véleményformálók felismerték, hogy itt egy jelentős esemény történt.

Én is így gondolom. Ez egy nagyon fontos találkozó volt. Ezért ez a nap, ez a dátum is fontos – húzta alá. Jelezte: érdemes a találkozó hátterével is foglalkozni. Mint fogalmazott, azzal, hogy a Fidesz kilépett az Európai Néppártból, azzal egy korszakot zártak le.

Olyan, mint egy rossz házasság. Egy ilyen kapcsolatnak a végére tettünk most pontot – jelentette ki Novák Katalin. Hozzátette: ez a lépés egyúttal jelentős mozgásteret nyitott meg a Fidesz számára, amelynek következtében szét lehet nézni, hogy „kik vannak a pályán”.

Kik azok, akik van mondanivalójuk és van víziójuk arról, hogy merre kell mennie Európának – fogalmazott a miniszter. Megjegyezte: olyan formációkkal kerültek kapcsolatba, akiknek esetében valódi keresztény-konzervatív pártokról van szó, és azt tapasztalták, hogy az EPP-től jobbra, a valódi jobboldalon lévő közösségeké egy gazdag világ. A formálódó új szövetség fontos és reális célkitűzései közül Novák Katalin a nemzetállamok megerősítésének fontosságát hangsúlyozta a Pesti Riporterben, kiemelve: nem abban kell gondolkozni, hogy a föderális-globális brüsszeli irányítás hatáskörét hogyan lehet bővíteni, és hogyan lehet ebbe az intézményrendszerbe minél több saját embert delegálni, hogy minél inkább egy “vízfej” irányába menjen Európa, hanem ez ellen, az emberektől távol álló bürokratikus berendezkedésnek kell ellenpólust biztosítani.

Ez egy olyan tömeges igény az európai emberek részéről, hogy van esélyünk arra, hogy ebben érdemi eredményt érhessünk el – jelentette ki.

👉 Erről Matteo Salvini a Mandinernek egyébként azt mondta: „az új mozgalmat európai reneszánsznak hívjuk, célunk, hogy az első számú erő legyünk az európai intézményeken belül és kívül”.


A Fidesz alelnöke ugyanakkor kiemelte: ha léteznek ezek az intézmények, akkor azokban nagy súllyal érdemes és kell jelen lenni, és ha megnézzük, milyen erős és tettre kész pártok vannak a jobboldalon, szemben azokkal, akik már megszokták a jó meleg széküket, ahhoz képest jó esély van, hogy ez a reneszánsz most a jobboldalon megtörténjen.

Orbán Viktor szerepéről az új európai jobboldalon Novák Katalin úgy vélekedett, hogy az ő reputációja óriási, és még akik támadják, azok is elismeréssel nyilatkoznak zárt ajtók mögött a miniszterelnök politikai érzékéről. (Salvini a Mandinernek Orbánt az új szövetség motorjának és lelkének nevezte.)

Azt se felejtsük el, hogy ha Merkel a szeptember 26-i német választásokat követően leköszön, akkor a mi miniszterelnökünk lesz a legrégebb óta szolgáló európai miniszterelnök, ami önmagáért beszél. Az ő politikai tapasztalata nagy tiszteletet vált ki Salviniből és másokból is – húzta alá Novák. A miniszter ugyanakkor hozzátette: nem szabad azt sem elfelejteni, hogy hazánk egy legfeljebb közepes méretű ország, ez pedig a politikai realitások határait is megszabja.

Mi nem leszünk, és nem is törekszünk arra, hogy mi legyünk a megmondóemberek itt, Európában. Személyesen a miniszterelnök úrnak sincsenek ilyen ambíciói – jelentette ki. Mint fogalmazott, Magyarországnak szövetségesekre van szüksége, és itt nemcsak az újonnan formálódó szövetségre, hanem a V4-ekre is kell gondolni, amelyben négy különböző pártcsaládból érkező pártok által vezetett ország fog össze. Emellett hazánk szerepét meghatározónak nevezte a nyugat-balkáni régióban is, ahol Magyarország szintén vezető szerepet tud betölteni. A miniszter kiemelte továbbá, hogy a szövetségeseket keresve az Európai Unión kívül is van élet, és ezekkel az új szövetségeseinkkel az európai folyamatokat jobban tudjuk befolyásolni. Az, hogy ne egyedül álljunk a vitákban, az nekünk is érdekünk, és úgy érzem, hogy megtaláltuk azokat a partnereket, akikkel a magyarok érdekeit közösen tudjuk képviselni.

Salvini azon felvetéséről, miszerint ha az európai jobboldal egységesen összefog, létszám tekintetében a néppárti többséget is veszélyeztethetik, Novák Katalin azt mondta, hogy nem feltétlenül rendezhető ez a kérdés egyszerű számtani összeadással.

Én óvatos vagyok és inkább azt mondom, hogy van esély arra, hogy itt egy komoly erő jöjjön létre – nemcsak azért, mert ha most megnézzük, hogy kik vannak a jobboldalon, és egyszerűen összeadnánk a számokat, akkor ez egy nagyon komoly frakció lenne –, de azért azt is meg kell néznünk, hogy kik azok, akik készek arra, hogy azon közös értékek vallását vállalják, miszerint nemet mondunk a cenzúrára, a birodalmi logikára, a migrációra vagy az antiszemitizmusra – fogalmazott a miniszter. Megjegyezte továbbá, hogy bár a néppárt balra tolódott és már nemcsak taktikai szövetséget kötött a baloldallal, hanem gyakorlatilag minden pontban kiegyeztek – és a vezetők deklaráltan kimondják, hogy ez már nem egy jobboldali párt –, még mindig vannak benne jobboldali formációk.

Sőt, nagyon sok olyan kereszténydemokrata választó van, akik igénylik, hogy a nézetük a döntéshozatali szinten is megjelenjen. Az tehát, hogy a Fidesz kilépett, már nem maradt következmények nélkül a néppártban – fogalmazta meg a témával kapcsolatos zárógondolatait Novák Katalin, akit az interjúban arról is kérdezték, hogy hogyan halad a kismamák oltása, illetve mit szól Gyurcsány Ferenc legújabb parlamenti gyűlöletcunamijához, amiben a koronavírus-járvány apropóján azt ígérte: tömeggyilkosságért fogja börtönbe záratni a kormány tagjait.

Az új európai patrióta szövetség témájában érdemes visszaolvasni Novák Katalin tavalyi, a PestiSrácok.hu-nak adott interjúját, amit azután adott, hogy februárban, még éppen a járvány előtt Rómában járt Orbán Viktorral, a Nemzeti Konzervativizmus Konferencián. Az interjúban a keresztény szabadság eszménye mellett tört lándzsát. Ahogy megfogalmazta: „nem kell a fiatalokra semmit ráerőltetni, nem szabad véleménydiktatúrát bevezetni. A magukat liberálisnak mondók csak egyféle ideológiát hajlandóak eltűrni, pedig teret kell engedni az emberek alapvető, természetes értékrendjének.”

Végül egy néző, Brenner Dominik tett fel Skype-on kérdést Novák Katalinnak arról, hogy Petry Zsoltot, a Hertha BSC kapusedzőjét kirúgták a klubból, mert a liberális mainstreammel ellenkező álláspont fogalmazott meg a migrációról és családról. Novák Katalin, mint mondta, elolvasta Petry Zsolt nyilatkozatát, de nem találta meg benne a kirekesztő, gyűlöletkeltő sorokat. Ellenkezőleg: kifejezetten toleráns volt más véleményekkel kapcsolatban, de vette a bátorságot, hogy a sajátját is megossza a liberális mainstreammel szemben. Kiderült, hogy a liberális véleményszabadság valójában egy liberális véleménydiktatúra.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések