Az utolsó mohikán - gyermekkorunk regényhőse után ezt a jelzős szerkezetet használjuk azokra akik egy korszak, egy nemzedék, egy hivatás utolsó képviselői.
Mondjuk ezt az utolsó parasztemberre, aki még lóval szántott, az utolsó autószerelőre, aki javította a hibát, az utolsó tanítóra akit még lámpásnak (is) hívtak.
És nem azért nevezzük őket így, mert az utánuk jövőknek a tudása lett több - legfeljebb más -tudása a földről, autóról, gyermekről. Hanem a viszony, a hozzájuk való viszony miatt.
Ma is egy utolsó mohikánt temetünk, Dr. Dienes Sándort, egy állatorvos generáció utolsó - még a napokban is praktizáló - tagját. Halálával lezárult egy korszak, egy embertípus távozott közülünk, akit még a hivatáshoz, az emberekhez, a közösséghez, az élet értelméhez másfajta, értékelvű viszony jellemzett.
Körmenden élte gyermekkorát, ott érettségizett, majd Budapesten az Állatorvostudományi Egyetemen szerezte doktori diplomáját. Ezt követően azonban munkája, majd családja több mint 60 éven át Vasvárhoz és a Hegyháthoz kötötte.
Az ő generációja még nem a térden aluli állatok kedvéért választotta ezt a hivatást. A szarvasmarhák, sertések, lovak és más haszonállatok gyógyítása számított a fő feladatnak. Mindez szellemi és egyben fizikai igénybevételt is igénylő, veszélyeket is magában hordozó, férfias munkát jelentett.
Hivatásához híven - a mindennapi gyógyító tevékenységéből is kiviláglóan - szerette az állatokat. Ahogy fordult feléjük, ahogy szólt hozzájuk, ahogy reményt keltően, vagy éppen tapintatosan közölte a diagnózist, mindig jelezte, hogy szerette az állatokat. De az embereket még jobban!
A valláserkölcsi alapon is meghúzható határt ember és állat között nem maszatolta el. Az emberekkel, a gazdákkal való empátiája, segítőkészsége életében legendássá tette. Környezetében mindenki tud egy történetet arról, amikor rendelkezésre állt a leglehetetlenebb időpontban és arról, hogy gyakran nem fogadott el pénzt sem a gyógyításért.
Nem volt életcélja a vagyon gyűjtése. Nem pénzben, pozícióban kereste az élet értelmét. Ugyanakkor, ha mások, egy közösség - tudását, tapasztalatát mértékadó magatartását értékelve - közösségük képviseletére felkérte, akkor felelős értelmiségiként igent mondott. Nem ő jelentkezett a pozícióra, mindig mások kopogtattak be hozzá, mindig mások javasolták őt.
Hosszú évtizedekig, igazi lokálpatriótaként látta el a helyiek képviseletét városi, járási testületekben, vadásztársaságban, szövetkezeti igazgatóságban.
Megtisztelő volt számomra, hogy 1990-ben a rendszerváltoztatáskor, mint a legtöbb szavazatot szerzett képviselőt, felkérhettem az első szabadon választott képviselő-testület alpolgármesteri feladatainak ellátására. E tisztségét is lelkiismeretesen, alázattal, a helyi kezdeményezések mellé állva, tiszteletdíjáról lemondva töltötte be.
Dienes doktor úr évei, nemcsak elmúltak, hanem elteltek. Hivatásában, a közéletben, családjában is értékes, teljes életet élt. Munkája során több országos, minisztériumi szakmai elismerést kapott, de kitüntette őt Vasvár Város Önkormányzata, a Vas megyei Közgyűlés is. Legrangosabb elismerésként 2013-ban a köztársasági elnök által adományozott Magyar Ezüst Érdemkeresztet vehette át.
Biztos vagyok abban, hogy számára mégsem ezek jelentették a legfontosabb visszaigazolást, a legfőbb jutalmat. Hanem az iránta idős korában is megnyilvánuló töretlen bizalom, szaktudása, embersége iránti igény. A halál - 86 évesen - elvállalt feladatokkal teleírt naptárral érte.
Ha végig nézünk az életén, kerek egész volt. Kerek egész volt, mert az élet értelmét annak továbbadásában látta. Hogy legyen gyermek és unoka, aki hivatását, nevét - magát az életet – tovább viszi.
Állattartó gazdáknak, barátoknak és ismerősöknek pedig kitörölhetetlenül megmarad Dienes doktor úr barátságos tekintetének, bizalmat sugárzó hanghordozásának, betegséggel küszködő testtartásának emléke.
Nem lesz többet ilyen állatorvosunk! - hallom az utcán, olvasom a Facebook-on. Sajnos ilyen tényleg nem! Mert ő volt az utolsó mohikán!
Egész életét az önzetlen segítségnyújtás, az állatok egészségének megőrzése, gyógyítása határozta meg
👉 1935-ben született Körmenden. 1965-os árvíz után a család Vasvárra költözött, ahol élete végéig élt és dolgozott.
👉 Járási -, majd Körzeti Főállatorvos, azt követően a helyi Termelőszövetkezet üzemi állatorvosa 1995-ös nyugdíjazásáig. Ezután magán állatorvosként tevékenykedett. Családi házában lévő rendelőjében állatorvosi műtőt is kialakított, ahol teljeskörűen tudta helyben ellátni a hozzá vitt beteg állatokat.
👉 Gyógyító munkája mellett mindig aktív közéleti szerepet is vállalt.
👉 1964-től járási tanácstag, a járási mezőgazdasági állandó bizottság titkáraként járta a vidék településeit.
👉 A Mezőgazdaság Kiváló Dolgozója kitüntetést kapott 1966-ban.
👉 1972-től 1976-ig a Vasvári Nagyközségi Tanács tagja.
👉 1978-ban a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium kiváló munkáért kitüntetésben részesítette, míg 1988-ban a Kiváló Termelőszövetkezeti Munkáért kitüntetést vehette át.
👉 1990-ben, az első szabadon választott vasvári képviselő-testületben, V. Németh Zsolt polgármester mellett az alpolgármesteri tisztséget töltött be.
👉 1991-ben egész évi alpolgármesteri tiszteletdíjának felajánlásával kezdeményezője és alapítója volt a Vasvári Gyermekekért Alapítványnak.
👉 1992 után két éven keresztül, szeretett városa javára tiszteletdíjáról lemondva, társadalmi megbízatásban látta el a helyettes városvezetői tisztét 1994-ig.
👉 A Vasvári Vadásztársaság Intéző Bizottságának aktív tagja – titkári, gazdasági vezetői, fegyelmi bizottság elnöki tisztséget is ellátott szintén 1994-ig.
👉 1996-tól a Vasvári Mezőgazdasági Szövetkezet Igazgatóságának tagja.
Személyében nemcsak Vasvár, hanem a térség településeinek lakói is egy végtelenül segítőkész, megbízható, lelkiismeretes, nagy tudású szakembert tisztelhettek. Csendes, szerény megjelenése összhangban volt végtelen jólelkűségével, szakmai alázatával. Lokálpatrióta szemléleténél fogva mindig is felkarolta a helyi kezdeményezéseket, támogatta, figyelemmel kísérte a város közéletét, a különböző civil szervezetek tevékenységét.
Vasvár Város Képviselő-testülete 2002-ben az állatorvoslás területén kifejtett több évtizedes, lelkiismeretes, fáradhatatlan munkája, szorgalma, példamutató magatartása, közéleti tevékenysége elismeréseként „Vasvár Városért” érdeméremmel tüntette ki.
👉 2013-ban a Magyar Ezüst Érdemérmet vehette át „a vidéken, különösen Vasváron és környékén élők életminőségének javítása érdekében hosszú időn át kifejtett közösségi munkájáért, odaadással végzett gyógyító állatorvosi munkájáért”.
👉 „Vas Megye Szolgálatáért Egészségügyi Tagozata” elismerésben részesült 1999-ben és 2020-ban.
A város lakói bármikor fordulhattak hozzá segítségért, a beteg állatokon a nap bármely szakában segített. Sokszor családi életét, a közös programokat is háttérbe szorította a szakmai elhivatottsága.
Nagy szakértelmével, tudásával önzetlenül, nagyon sokszor ellenszolgáltatás nélkül segítette az állatok gyógyulását. Szerető családja, imádott unokái biztos hátteret nyújtottak állatorvosi tevékenységéhez. Elhivatott szakmai munkássága, családszeretete követendő példa lehet minden vasvárinak.
A város minden polgára nevében együttérzésünket és részvétünket fejezzük ki a gyászoló családnak.
0 Megjegyzések