Elegáns, mégis egyszerűen elkészíthető, a Stroganoff bélszín kistestvére csirkéből készül.
A Stroganoff bélszín luxusételnek számít, egész egyszerűen azért, mert a marha legdrágább részéből készül, amit krémes, tejszínes mártásban készítenek el. Az eredeti szósz csak vajból, mustárból és tejfölből állt, ezt lehet bővíteni csemegeuborka, hagyma és paradicsompüré hozzáadásával.
Hozzávalók:
👉 400 gramm csirkemellfilé
👉 200 gramm gomba (csiperke)
👉 1 fej vöröshagyma (kisebb)
👉 1 gerezd fokhagyma
👉 2 evőkanál liszt
👉 100 milliliter tejszín
👉 1 evőkanál tejföl
👉 1 evőkanál mustár
👉 2 evőkanál vaj
👉 másfél teáskanál só
👉 ízlés szerint bors
👉 3 darab csemegeuborka
Elkészítés:
A hagymát és a fokhagymát vágjuk apróra. A gombát szeleteljük össze. A csirkemellet vágjuk csíkokra.
Egy nagy serpenyőben olvasszuk meg a vajat, majd dinszteljük meg rajta a hagymákat. Adjuk hozzá a gombát, addig pároljuk, amíg a gombából kiengedett nedvesség el nem párolog.
A csirkemellet forgassuk össze a liszttel, majd tegyük a gomba mellé, sózzuk, borsozzuk, majd pirítsuk 5-6 percig, amíg a csirke kicsit megpirul. Tegyük hozzá a felkarikázott uborkákat is.
Míg a csirke pirul, egy tálban keverjük össze a tejszínt, a tejfölt és a mustárt, majd forgassuk hozzá a húshoz, pároljuk néhány percig.
0 Megjegyzések