Hirdessen itt

Rosszul lett, vizsga közben fordult le a székről egy hallgató Budapesten – Tanára és diáktársai mentették meg az életét


Sikeres mentésről számolt be közösségi oldalán az Országos Mentőszolgálat.


A mentőszolgálat hivatalos Facebook-oldalára került ki egy bejegyzés, amelyből megtudhattuk, hogy egy budai főiskolán egy 34 éves nő életét a tanára és a diáktársai mentették meg. Mint kiderült, a hallgató vizsga közben lefordult a székről, ezt követően egyből a segítségére siettek. A nő nem lélegzett, így azonnal megkezdték az újraélesztését, ennek köszönhetően sikerült megmenteni az életét.

„A fiatal nő nem lélegzett, ezért a diákok azonnal cselekedtek. Amíg valaki a közelben levő defibrillátorért szaladt, mások egymást váltva végezték az életmentő mellkasi nyomásokat. A perceken belül kiérkező mentőegységek hamar átvették, majd több mint egy órán keresztül küzdöttek a fiatal hallgató életéért, ami az időben megkezdett mellkasi nyomásoknak köszönhetően sikerre is vezetett. A fiatal nőt végül stabil állapotban szállíthatták kórházba a mentők” – olvasható a bejegyzésben.

TANÁRA ÉS DIÁKTÁRSAI MENTETTÉK MEG EGY HALLGATÓ ÉLETÉT❗️🚑🇭🇺❤️ Minden előzetes panasz nélkül fordult le a székről vizsga...

Közzétette: Országos Mentőszolgálat – 2021. február 1., hétfő


Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések