Hirdessen itt

Két gyulai vállalkozót is átvert egy budapesti nő


Egy 50 éves büntetlen előéletű, gyulai tartózkodási helyű nővel szemben emelt vádat a napokban a Gyulai Járási Ügyészség, aki jogtalan haszonszerzési célzattal ejtett tévedésbe két gyulai vállalkozót.


A nő egy budapesti cég ügyvezetője volt, amely Gyulán, a Temesvári úton egy panziót üzemeltetett. 2018-ban egy férfi háztartásigép-szerelési munkálatokat végzett nála, akinek felajánlotta, hogy rendkívül jutányos áron, az aktuális 320 helyett 295 forintos árfolyamon nagyobb összegű eurót vált számára.

A férfi élni akart az előnyös lehetőséggel, ezért átadott neki 2.950.000 forint készpénzt. A nő néhány nap múlva 10.000 euró helyett 6.200-at adott át a férfinak, és ígérte a fennmaradó 3.800 euró megfizetését. Ehelyett rövidesen újabb, a korábbival megegyező összegekről szóló kedvező átváltással kecsegtette a sértettet, aki – bízva, hogy a nő teljesíti a korábbi megállapodásukat is – átadott neki újabb 2.950.000 forintot. Az ügyvezető a beígért 13.800 eurót nem vitte a férfinak, az nem is állt szándékában, illetve az általa elvégzett munkálatokért járó 280.000 forint vállalkozói díjat sem adta oda neki.

A férfi – bár a nő a többszöri felszólítása ellenére sem fizetett neki – 2019. decemberében további 270.000 forintot adott át, amit a nő azért kért, hogy a folyószámlájára érkezett 27.000.000 forintos hitelösszeget csak ezen összeg 1 százalékának befizetésével tudja felvenni a számlájáról. A nő cselekményével közel 4.500.000 forintos kárt okozott a vállalkozónak, ami nem térült meg.

Közben a nő 2018 novemberében 1.000.000 forintot kért kölcsön egy másik gyulai férfitól, akit szintén onnan ismert, hogy különböző szerelési-karbantartási munkákat végzett a számára. Neki azt ígérte, hogy 2019. március 31-ig a kölcsönt visszafizeti, hiszen egy nyertes pályázatból pénzt vár, azonban átmeneti likviditási problémáit a fenti összegből oldaná meg. Valójában nem állt szándékában a pénz visszafizetése. Később haladékot kért, majd elérhetetlenné vált a férfi számára.

A járási ügyészség indítványozta, hogy a bíróság a tagadásban lévő nőt tárgyalás mellőzésével próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélje, és kötelezze őt a sértettek kárának és az eljárás során felmerült bűnügyi költségnek a megfizetésére.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések