Újabb tárgyalási nappal folytatódik ma, azaz hétfőn a Novozánszky Fanni halálával kapcsolatos büntetőper. A vádlott B. László, a múlthetihez hasonlóan ismét csaknem negyed órát késett. Ma szakértőket hallgat meg a bíróság, elsősorban a DNS szakértőt - írja a Blikk.
Mint ismert, Novozánszki Fanni 2017 novemberében nyomtalanul eltűnt, a holtteste azóta sem került elő. Megölésével B. Lászlót vádolják, de ő csak a lány elrablását ismerte be. Azt nem is tagadhatja, hiszen videó készült arról, ahogy a teremgarázsban az ölében az autója felé cipeli a láthatóan eszméletlen nőt.
Az ügyben szerepel még VV Fanni egy korábbi barátnője is, akiről a vádlott azt mondta, az ő utasítására adta át Novozánszky Fanni ájult testét ismeretleneknek. Ezt a nőt, B. Erikát soha nem gyanúsította semmivel a rendőrség, de a nemrégiben elvégzett poligráfos vizsgálata arra enged következtetni, hogy valamit még tudhat az ügyről.
A múlthéten az ügy nyomozója beszélt, de VV Fani utolsó férfi kuncsaftját is meghallgatták.
A szakértők a hétfői tárgyaláson arról adtak számot, hogy Fanni lakásában illetve a vádlott által használt bérelt autóban hol tudtak vérszennyeződést illetve DNS mintát venni.
Több minta is rendelkezésre áll, amelyen fellelhető Fanni vére és DNS-e.
B. László azzal védekezik, hogy a kocsiba azért találtak vért, mert húst szállított, és annak leve kifolyt.
A mintavételt nehezítette, de nem akadályozta meg, hogy B. a kocsit elvitte autómosóba, ahol magas nyomású géppel tisztították ki.
Az autómosó vallomása szerint amikor a kocsin dolgozott, legalább két- három percig véres víz ömlött a járműből.
Drámai pillanatok:
Drámai pillanat, a szakértőnek a biróság levetítette azt a felvételt, amikor B. cipeli Fannit.
A szakértő szerint annyi biztos, hogy B. egy tónustalan testet visz, az azonban nem jelenthető ki, hogy Fanni halott a képen, mert hullamerevséget ilyen minőségű felvételen nem lehet megállapítani. A felvételen Fanni kapja ernyedt, de nem merev. A szakértő azt mondja, amennyiben a lány halott, akkor ez egy friss halott képe.
Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek
0 Megjegyzések