Budapest ennél tényleg többet érdemel!


„A Budapesti Közlekedési Vállalat Zrt. láthatóan képtelen úgy lefolytatni egy közbeszerzési eljárást, hogy az ne hemzsegjen a szabálytalanságoktól” – így reagált a Fidesz fővárosi szervezete arra a hírre, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság a multifunkciós tehergépjárművek közbeszerzése kapcsán vétett szabálytalanságok miatt ötmillió forintos büntetés befizetésére kötelezte a társaságot.

A Fidesz a közösségi oldalán olvasható bejegyzésében hangsúlyozta:

botrány botrányt követ a főváros háza táján, felidézve, hogy »a hírhedt reklámtend« miatt korábban 115+5 millió forint büntetés megfizetésére kötelezte a céget a Közbeszerzési Döntőbizottság,


és akkor a Tüttő-féle botrányos buszbérlési tenderről, a tévesen árusított reptéri transzferbuszjegyekről és a reklámtender kapcsán végül elbukott közel egymilliárd forint bevételről ne is beszéljünk” – jegyezték meg.

Mennyi felesleges pénze van még a fővárosnak, amelyet jogszabályellenes tevékenysége miatt büntetésként fizet ki? – tette fel a kérdést a nagyobbik kormánypárt fővárosi szervezete, amely

elfogadhatatlannak tartja, hogy a sorozatos szakmai hibáknak továbbra sincs felelősük.


„Budapest ennél tényleg többet érdemel!” – szögezték le.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek