Hatalmas füstfelhő szállt fel az indiai Szérum Intézet épületéből, az előzetes információk szerint öt ember életét vesztette a tragédiában.


Óriási lángnyelvekre és gomolygó füstre lettek figyelmesek Púnében, ahol kigyulladt a világ legnagyobb vakcinagyára – adta hírül az India Today.

A helyszínre összesen nyolc tűzoltócsapat érkezett, akik cikkünk írásának pillanatában is próbálják megfékezni a lángok továbbterjedését.

A Szérum Intézet üzemében az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca Covishield védőoltását gyártják, azonban mint utólag kiderült, az oltóanyagok produkciója nincs veszélyeztetve.

A tűzeset okát egyelőre még vizsgálják, szakértők úgy gondolják, hogy egy meghibásodott műszer rövidzárlata idézhette elő a lángokat.

A vállalat vezérigazgatója, Adar Poonawalla elmondta, személyi sérülések is történtek, mely során öt embert holtan találtak a leomlott épület romjai között.

A Szérum Intézetben éves szinten körülbelül 1,5 milliárd adag védőoltást állítanak elő, ezzel toronymagasan a világ legnagyobb vakcinagyártójának számítanak.

Az előzetes becslések alapján a beoltott gyermekek 65 százaléka világszerte a Szérum Intézetben legyártott oltóanyagok valamelyikét kapja meg a kötelező oltások során.

Az üzemet az Egészségügyi Világszervezet akkreditálta, így az elkészült védőoltásokat a világ 170 országában felhasználhatják az immunizációra, megmentve ezzel emberi életek százmillióit.



Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek