Hirdessen itt

Túszt ejtett, majd gyalog menekült a fehérvári fegyveres rabló, aki 15 ezer forintot zsákmányolhatott


A túszul ejtett üzletvezető egy ponton a kulccsal kiugrott a kocsiból, a rabló ezért gyalog menekült tovább.


Ahogy korábban írtuk, fegyveres rablás történt hétfő reggel egy székesfehérvári autós szaküzletben. A Fehérvár Médiacentrum most további részleteket közölt az ügyről.

Mint írják: csak a váltópénz volt a kasszában, de azt is magához vette a rabló. Az üzletvezetőt túszul ejtette, majd a Felsővároson keresztül próbált menekülni a fegyveres elkövető.

A helyi tévé információi szerint a rabló a helyszín közelében állt meg egy fekete Mazdával, majd elindult az üzlet felé egy gázpisztollyal.

A bolthoz érve előbb körbejárta az épületet, majd közölte a helyszínen tartózkodó üzletvezetővel, hogy kéri a bevételt. Az üzletvezető tájékoztatta, hogy nincs nála a széfkulcs. Ezután bementek a boltba, ahol a férfi egyszer a levegőbe lőtt. Az épületben kiderült, hogy a széfet valóban nem tudják kinyitni a rablónak, aki végül magához vette a kasszában található mintegy 10-15 ezer forintot - írják a helyi portálon.


A férfi ezt követően túszul ejtette az üzletvezetőt, és arra kényszerítette, hogy szálljon be saját kocsijába. A rabló a hátsó ülésre ült és utasításokat adott a dolgozónak, hogy merre vezesse a kocsit.

Egy szemtanú elmondása szerint óriási sebességgel haladt a kocsi, amivel majdnem ütköztek is, miközben épp a gyerekekkel az óvodába tartottak.

"Reggel negyed kilenc körül a Havranek utcában mentünk a város irányába, mikor a furcsa zebrás kereszteződés előtt egy gyorsan hajtó fekete autóra lettünk figyelmesek. Az autó pillanatok alatt beérte az előtte haladót és lendületből előzni is kezdte, úgy, hogy tisztán látta, mi érkezünk a szembesávban. A férjem épp csak el tudta kapni a kormányt. Én csak annyit tudtam mondani, hogy úristen karambolozunk, és a kezemet a fejem elé tettem. Centiken múlt az ütközés. Nagyon félelmetes volt. Bele sem merek gondolni, mi történhetett volna, ha a férjem nem reagál ilyen gyorsan."

Végül a rabló utasítására a fehérvári Vajdasoron álltak meg a kocsival. Ekkor az üzletvezető az autókulcsot magához véve kiugrott a kocsiból és elrohant. A rabló tovább ment volna a kocsival, azonban a kulcsok hiányában nem tudta elindítani a járművet.

Ekkor úgy döntött, hogy gyalog menekül tovább.


A rendőrök két férfit állítottak elő az ügyben. Mint a police.hu-n írják, az eset kapcsán fegyveresen elkövetett rablás miatt indítottak eljárást, a bűncselekmény során senki nem sérült meg.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések