Aishwarya Rai egy kislányt nevel.
Aishwarya Rait a világ legszebb színésznői közé sorolják, hazánkban olyan filmekből ismerhetik, mint a Már másé a szívem, a Mátkaság és legényélet, a Fűszerek hercegnője, Az utolsó légió vagy A rózsaszín párduc második része.
Napjainkban is aktívan dolgozik, bár a filmjeinek zöme bollywoodi produkció, amelyekből nem mind jut el az európai piacra. Legutóbbi alkotása, amit magyarul is leszinkronizáltak, a 2010-es Kívánság volt. Az igézően kék szemű sztár 2020 novemberében ünnepelte 47. születésnapját.
Ahogy sok híresség, így Aishwarya is aktív az Instagramon, ezen a képen édesanyjával és kilencéves kislányával, Aaradhyával pózolt. Csodásan fest a színésznő még mindig, ezzel pedig rajongói is egyetértenek: "úristen, te vagy a leggyönyörűbb nő ezen a bolygón", "hihetetlen, milyen szépséggel rendelkezel" - csak néhány dicsérő komment, amiket a követői írtak a fotói alá.
Egy korábbi interjújában, amiből a The Statesman idézett, elmondta, hogy a szépségverseny nem változtatott sokat a személyiségén, ellenben a karrierjére nagy hatással volt.
- Valószínűleg azután, hogy megnyertem a Miss World versenyt, az emberek figyelmesebben meghallgattak, sokkal komolyabban vettek, mint előtte. Felelősségteljesebbé váltam a nyilvános eseményeken, emellett akkoriban az összes médiafelületen ott voltam. Megadatott nekem, hogy a legjobb rendezőkkel dolgozhassak, hála istennek, sosem szenvedtem hiányt, ha munkáról volt szó. Manapság is nagyon jó rendezőkkel dolgozom - mesélte.
Hazájában több díjjal is jutalmazták, kétszer is őt választották meg a legjobb színésznőnek a Filmfare Awards gálán. Ami a magánéletét illeti, Abhishek Bachchan bollywoodi színész a férje, a férfival 2007-ben házasodtak össze, egy lányuk született, Aaradhya 2011 novemberében jött a világra.
Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek
0 Megjegyzések