A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Saját fejlesztésű vakcinával szeretnének véget vetni a pandémiának Kubában


A Karib-térségben található kommunista vezetésű szigetország kormánya bejelentette, hogy a latin-amerikai régió első és talán egyetlen védőoltásával szeretnének megálljt parancsolni a koronavírus terjedésének.


Az Euronews értesülései szerint a Soberana 2 névre keresztelt vakcinából előreláthatólag 100 millió adagot gyárthatnak le 2021-ben. Dr. Vicente Vérez, a fejlesztés mögött álló Finlay Vakcinaintézet igazgatója elmondta, ha minden jól alakul, akkor még idén beolthatják a teljes lakosságot az új szerrel.

Kubát meglehetősen enyhén érintette a koronavírus-járvány, mindezidáig ugyanis csupán 19 122 pozitív esetet regisztráltak, akik közül mindössze 180-an haltak bele a covid-fertőzés súlyos szövődményeibe.

Ezen a héten kezdődött meg a Soberana 2 második tesztfázisa, amely során mintegy 900 önkéntesen ellenőrzik az oltóanyagot, márciusban pedig egy jóval nagyobb, 150 ezer fős tesztelést indíthatnak el.

Vérez és kollégái azt remélik, hogy a vakcinációs program 2021 második félévében rajtolhat el, és akár még a turisták is igényelhetik majd az országba való belépéskor a szóban forgó védőoltást.

José Moya, a WHO helyi biztosa szintén optimista a szerrel kapcsolatban, elmondása szerint ilyen közel egyetlen latin-amerikai ország sem jár a hatékony vakcinák megalkotása terén.

Kuba egyébként is előnyös helyzetben van, hiszen több mint harminc éves tapasztalattal rendelkeznek saját védőoltás előállítása területén, mivel az országban előforduló vakcinák 80 százalékát korábban is a nemzeti oltási terv keretein belül helyben fejlesztették ki és gyártották le.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések