A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Provokatív fotókon mutatta meg magát az egyik legszebb albán modell


Beniada Nishani első körben azzal vált híressé hazájában, hogy többen is azt állították, hogy az albán köztársasági elnök unokája, ám minderről képeivel igen hamar elterelte a figyelmet.


Beniada Nishani élete nagy részét Olaszországban töltött, soha nem is találkozott Buja Nishanival, ám elmondása szerint nem igazán zavarja, hogy sokan csak az unokájaként hivatkoznak rá.

Egy ideje azonban mással is felhívta magára a figyelmet, ugyanis sorra érkeznek tőle a kihívóbbnál kihívóbb fotók, noha lehet, hogy hamarosan más irányba tereli majd a karrierjét.

Beniada elmondása szerint jelenleg színészetet tanul, mert ez az, ami igazán érdekli, a modellkesés és a divat világa csak másodlagos számára, így nem kizárt, hogy hamarosan pályát vált.

A magunk részéről csak reménykedünk benne, hogy a divattól és a fotózástól sem távolodik majd el túlságosan, hiszen azzal közel 100 ezer követőjét biztosan nagyon szomorúvá tenné.





Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések