A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Nagyberuházásokkal és munkahelyteremtéssel erősítette gazdaságát Zalaegerszeg


Igyekeztek mindent megtenni annak érdekében, hogy a koronavírus-járvány ellenére Zalaegerszeg gazdasága erős maradjon és új beruházások is érkezzenek, ebben az esztendőben pedig további, jelentős nagyságrendű fejlesztések indulnak - közölte a zalai megyeszékhely polgármestere hétfőn, az előző évet értékelő sajtótájékoztatóján.


 Balaicz Zoltán (Fidesz-KDNP) jelezte: az első írásos mezővároskénti említésének 600. évfordulóját idén ünneplő Zalaegerszegen ütemterv szerint halad a 45 milliárd forintból épülő járműipari tesztpálya kivitelezése, ősszel pedig lerakták a Rheinmetall harcjárműgyár 60 milliárdból épülő beruházásának alapkövét. Ez utóbbi nemcsak 500 új munkahelyet jelent majd, hanem a kutatás-fejlesztésre és az innovációra, valamint az egyetemi kapcsolatokra is hatással lesz.

Néhány hónapon belül újabb, a Lynx-harckocsikhoz mérhető nagyságrendű óriásberuházás is indul a zalai megyeszékhelyen, logisztikai projektként. Az északi ipari parkban tavaly kezdődött a Science Park kivitelezése, valamint az inkubátorház harmadik ütemű bővítése is - sorolta a polgármester.

A közlekedést érintő programok között említette a Zalaegerszegtől az M7-es autópályáig húzódó M76-os gyorsforgalmi út már elindult építkezését - tervezik a Körmendig történő meghosszabbítását -, valamint a Rédics és Zalaegerszeg közötti vasútvonal tervezett felújítását. Megemlítette a város első polgármesteréről elnevezett Kovács Károly Városépítő Programot, amely 2024-ig mintegy 100 helyszínen összesen 15 milliárd forint értékű közútfejlesztést irányoz elő.

Ősszel megnyitott a tíz éven át üresen álló szállodaépületben magántőkéből kialakított négycsillagos új hotel, állami támogatással megújult a botfai városrészben lévő Erdődy-Hűvös-kastély és az andráshidai középkori templom. Zajlik a Mária Magdolna-plébániatemplom felújítása - amelynek részeként új orgonát is kap a kegyhely - befejeződött az Art Mozi és a városi hangverseny- és kiállítóterem technikai korszerűsítése, a belvárosi Kvártélyház és a levéltár felújítása - ismertette.

Balaicz Zoltán szólt arról, hogy folyik még a városi uszoda- és strandkomplexum kivitelezése és 5,7 milliárd forintból az alsóerdei sport- és szabadidőközpont építése, valamint a Gébárti-tavat érintő út- és hídépítés.

Csaknem 10 milliárd forintból korszerűsítik és bővítik a Göcseji Múzeum épületét, ahol Mindszenty emlékmúzeumot is létrehoznak. A Göcseji Falumúzeum egyes épületeit már önkormányzati forrásból felújították, de további állami pályázati összegekből folytatják a rekonstrukciót. Tavaly indult a kézműves termékek helyi piacának építése, illetve magánberuházásban irodaházat korszerűsítenek és bővítenek a Platán soron - említette a polgármester.

Az oktatást és a kulturális intézményeket illetően egyebek mellett arról számolt be, hogy több iskolaépületet már felújítottak vagy most is zajlik a korszerűsítésük, a Dózsa iskolánál 1,2 milliárdból, a Mindszenty iskolánál pedig 3,3 milliárd forintból tornacsarnok is épül - az utóbbi vívóteremmel is kiegészülve -, továbbá hamarosan átadják a duális szakképző központ 646 millió forintból megvalósított épületét. Idén elkészülnek a Hevesi Sándor Színház és a színészház felújításának tervei, valamint az eddigi létesítményt felváltó új multifunkciós sport- és rendezvénycsarnok építési dokumentációja - részletezte Balaicz Zoltán.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések