Hirdessen itt

Menekülés a vírustól a Maldív-szigetekre, éjszakánként közel 24 millióért


Azoknak, akik megengedhetik maguknak, egy újabb lehetőség nyílt a koronavírus-járvány elől való menekülésre, a Maldív-szigetekre, ahol egy kiváló elszigetelődési lehetőséget nyújtanak az utazók számára.


A szigetország közel 1200 apróbb szigetével várja a pihenni vágyókat, s habár az üdülőhelyek többsége már magántulajdonban van, még mindig akad egy-egy ingatlan mely lehetőséget nyújt a pompás környezetben való kikapcsolódásra. A legújabb ajánlat a Waldorf Astoria Maldives Ithaafushi üdülőhely jóvoltából került fel a palettára, mely a héten hivatalosan is megnyitotta az “Ithaafushi – A privát szigetet”.

A 32 ezer négyzetméteren elterülő üdülőhelyet a Maldív-szigetek legnagyobb magánszigeteként reklámozzák, a megszállni vágyó vendégek pedig éjszakánként közel 24 millió forintért élvezhetik a mesés környezetet. A sziget 24 vendég befogadására alkalmas, három épülettel, melyek egyike tartalmaz egy két hálószobás víz alatti villát beltéri és kültéri esőzuhannyal, közös nappalival, egy végtelen medencével és jakuzzival.

A második egy három hálószobás tengerparti villa két medencével, a harmadik pedig egy négy hálószobás rezidencia, mely két “king” hálószobával, valamint két “queen” hálószobával, jakuzzival és egy közös nappalival rendelkezik. Mindhárom épületből közvetlen elérést építettek ki a strandhoz.

A megszálló vendégek saját portaszolgálattal rendelkeznek majd, így akár még a legmagasabb elvárásokkal rendelkező utazók is megtapasztalhatják a végtelen kényelmet és luxust. A hely az exkluzivitás megtestesítője, mivel a világ egyik leghíresebb desztinációja, az üdülőhely munkatársai pedig rendkívül elkötelezettek abban, hogy a vendégek minden felmerülő igényét kielégítsék.

A meseszép üdülőhelyre könnyedén eljuthatunk a fővárosi Male nemzetközi repülőtérről, ugyanis a privát sziget hat saját tulajdonú jachttal áll rendelkezésünkre, így 40 perc alatt megközelíthető a sziget, amennyiben pedig inkább egy gyorsabb megoldást választanánk, akár 15 perc alatt elérhetjük a festői tájat hidroplánnal.

Az étkezésről sem érdemes megfeledkezni, ugyanis a sziget egy külön csapatot állított össze a tökéletes gasztronómiai élmények biztosítására, a vendégek pedig egyéni kérésük alapján alakíthatják személyes menüsorukat.

Amennyiben bárki aggódna a kikapcsolódási lehetőségek miatt, megnyugtatásul: lehetőségek tárháza áll a vendégek előtt, ugyanis a vízi sportokon felül a privát sziget búvárkodást és luxus jachtutakat is kínál. Mindemellett a sziget víz alatti gyógyfürdőjében külön wellness-portaszolgálat működik, mely szintén testre szabott szolgáltatásokat nyújt.

Ha még ez sem lenne elég, a kiegészítő szolgáltatások keretein belül akár meditációs jógára, de privát edzésre is van lehetőség a szigeten, a gyermekek számára pedig külön gyermekmedence és játszótér áll rendelkezésre. A Maldív-szigetekre a járvány alatt is beléphetünk, a landolást követően pedig nem szükséges a kötelező karanténba vonulás.

Mindazonáltal, a Maldív-szigetekre érkezők kötelesek bemutatni az indulást megelőző 96 órán belül elvégzett PCR-teszt negatív eredményű igazolását, melyen egyértelműen fel kell tüntetni a labor nevét és címét, valamint a mintavétel dátumát. Mint minden országot világszerte, úgy a Maldív-szigeteket is súlyosan érintette a koronavírus-járvány, főként amiért az ország GDP-jének jó kétharmadát a turizmus teszi ki – írja a CNN.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések