Hirdessen itt

Letartóztatták M. Richárdot, a rendőrök úton vannak érte, hogy a börtönbe vigyék


A bíróság zárt tárgyaláson több, mint egy órát maszatolt a Dózsa György úti gázolóként hírhedtté vált férfi tárgyalásán, végül úgy döntött, nincs kegyelem és elrendelte a letartóztatását.


Ez a végzés mégcsak első fokú, tehát a jogerős döntés csak a másodfolú tárgyalás végén várható, ugyanis M. Richárd fellebezett ellene. Addig is azonban a férfinak rács mögé kell vonulnia, amit a rendőrség nem bízott a véletlenre.


M. Richárdot az Dózsa György úti tragikus baleset egyik okozóját tavaly ősszel a bíróság elsőfokon négy év szabadságvesztésre ítélte és végleg eltiltotta a vezetéstől. Miközben a másodfokú bíróság tárgyalását várta, sorra követett el olyan szabálysértéseket, ami bilincsért kiálltott.

Már az is vérlázító, hogy jogosítvány nélkül vezetett, de szilveszterkor drogozáson kapták, emiatt kérte az ügyészség immár sokadszorra a letartóztatását. A férfi egészségügyi okokra hivatkozva nem ment el a tárgyalásra, ezért távmeghallgatást tartott a bíróság. A Blikk úgy tudja, a tárgyalás után két civilruhás nyomozó indult érte, hogy beszállítsa a Nagy Ignác utcai büntetésvégrehajtási intézetbe.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések