Hirdessen itt

Az operatív törzs a középiskolai digitális oktatás meghosszabbítását javasolja a kormánynak


Az operatív törzs azt javasolta a kormánynak, hogy a január 11-én lejáró számos intézkedés közül a középiskoláknál hosszabbítsa meg a tantermen kívüli digitális munkarendet, vagyis folytatódjon a köznevelésben és a szakképzésben a digitális munkarend - mondta a köznevelésért felelős államtitkár a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs csütörtöki online sajtótájékoztatóján.


Maruzsa Zoltán hozzátette: a kormány a többi intézkedéssel együtt határoz majd a kérdésben, és várhatóan pénteken ismertetik a döntést.

Az államtitkár azt kérte az oktatási intézményektől, úgy készüljenek, hogy várhatóan január 11-én még nem áll vissza a jelenléti oktatás a 9-12. évfolyamokon.

Maruzsa Zoltán emlékeztetett arra, a kormány november 11-én rendelte el a 9-12. évfolyamokon a tantermen kívüli digitális oktatást, majd ezt decemberben további egy hónappal meghosszabbította. Hozzátette: a járványügyi helyzet javulásával folyamatosan elemezték, vissza lehet-e állni a jelenléti oktatásra január 11-e után.

Kiemelte: a kérdés komoly tanügyi dilemma, mert bár biztosak abban, hogy a jelenléti oktatás eredményessége jobb, látják, hogy az iskolák sok esetben kiválóan biztosítják a digitális oktatást. Emellett a tanulók is megosztottak a kérdésben - jegyezte meg. Hozzátette: ugyanakkor nem tanügyi, hanem járványügyi kérdésről van szó, emiatt az ügyben a döntéshozatalt kénytelenek voltak "kicsit elhúzni", ugyanis bár kedvezően alakultak az ünnepek alatti tesztelési adatok, de alacsony tesztelési szám mellett, ezért - mint mondta - "az élet újraindulását" is meg kellett várni ahhoz, hogy pontosabb képet kapjanak. Az is befolyásolja a döntést, hogy az Angliában megjelent új vírusmutáció miatt az európai országok jellemzően szigorítanak - jelezte.

A mérlegelés során az óvatosság mellett döntöttünk, hiszen az emberi életek biztonsága a legfontosabb - hangsúlyozta.

Maruzsa Zoltán felhívta a figyelmet arra, hogy sem a pedagógusok, sem a tanulók nincsenek kitiltva az oktatási épületekből. "Tehát ahol a félévzárás érdekében szükséges, ott lehetséges a felzárkóztatás, a korrekt számonkérés érdekében az egyes tanulóknak a megszólítása, behívása, kiscsoportos foglalkozások" - fogalmazott.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára elmondta azt is, hogy a téli szünet alatt mindenhol megtörtént a takarítás, ahol kellett, ott a honvédség segítségével. A tanítás megkezdése előtt megszervezték a köznevelésben és szakképzésben dolgozók ingyenes szűrését, amellyel 20 744-en éltek, ebből 209 minta lett pozitív, ami kedvező számnak tekinthető.

Mint mondta, örültek volna, ha többen élnek az ingyenes teszt lehetőségével, de úgy vélte, a 10 százalékos részvétel mellett is érdemes volt azt megszervezni, mert akiket kiszűrtek, nem fogják megfertőzni a többieket és ez segít az iskolák, óvodák nyitva tartásában. Felidézte: a novemberi szűrés idején az első napon 85 százalék volt az érdeklődés, ami a célzott tesztelés végére 60 százalék alá csökkent.

Szólt arról is, hogy az óvodák, általános iskolák január 4-én rendben és zökkenőmentesen megnyitottak, az operatív törzs döntése alapján jelenleg 12 óvodában, jellemzően egy-két csoportban van rendkívüli szünet, ami az óvodák 0,2 százaléka. Jelenleg 14 általános iskolában - az iskolák 0,5 százalékában - van, jellemzően egy-két osztályban tantermen kívüli digitális munkarend.

Maruzsa Zoltán tudatta: a bevált modell szerint működtetik a jövőben is az általános iskolákat, óvodákat. Szólt arról is, hogy az épületekben most is biztosított a testhőmérséklet-mérés, meghibásodás esetén lehetőség van az eszköz pótlására.

Elmondta azt is, a jövő héten az intézmények megkapják a januári fertőtlenítőszer-mennyiséget, és felidézte, a tanév kezdete óta minden hónapban mintegy 300 ezer liter fertőtlenítőt biztosítanak a takarításhoz.

Elmondta azt is, hogy megszervezték a határon túlról érkező diákok ingyenes tesztelésének lehetőségét, ahogyan azt a nyári és őszi szünet után is tették. Szavai szerint legitim érdek, hogy a diákok a szünetekre haza tudjanak látogatni, de mivel ez fokozott kockázatot jelent és karanténkötelezettségük lenne a visszatérés után, az a korrekt, ha biztosítják számukra a tesztelés lehetőségét.

Az általános iskolások a hétvégi pedagógustesztelésbe csatlakozhattak be, a középiskolások pedig a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) oldaláról letölthető eljárásrendet kell, hogy kövessék. Az államtitkár elmondta: ha a határon túlról érkező diáknál nem adottak az otthontanulás feltételei, igazgatói engedéllyel, az NNK eljárásrendjét követve visszatérhet a középiskolai kollégiumba akkor is, ha a jövő héten nem áll vissza a jelenléti oktatás.

Maruzsa Zoltán szólt arról is, hogy a pedagógusok között elsőként a 60 év felettieket, majd a veszélyeztetetteket fogják oltani és azt kérte, minden iskolai dolgozó regisztráljon, ha igénybe szeretné venni az oltást.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések