Kocsis Tibor a világjárvánnyal járó korlátozások miatt új munka után nézett.
Kocsis Tibor számára a 2011-es X-Faktor hozta meg az országos hírnevet: az RTL Klub tehetségkutatójának második évadát Malek Miklós mentoráltjaként ő nyerte meg.
2011. december 19-én megjelent az első albuma, Az első X, ami a műsorban elhangzott első kilenc dalt és a győztes számot tartalmazta. A lemez dupla platinalemez lett, és hat hétig vezette a Mahasz-listát. Az első saját albumát a következő évben adta ki, amit 2014-ben és 2016-ban egy-egy újabb követett.
Videóklipjei minden évben jelentek meg, 2020-ban Ha túl nagy a zaj címmel adott ki egyet, de az elmúlt év a világjárvány miatti korlátozásokkal előadóként őt is megviselte, hiszen nem koncertezhetett.
- Lényegében tavaly március óta munka nélkül maradtunk, és mielőtt megkapnám, hogy dolgozhatnék úgy, mint minden „rendes ember”, tisztáznám, hogy dolgozom, és nem ülök otthon ölbe tett kézzel, nem várok a sült galambra vagy a támogatásra - mesélte a Ripostnak.
Bevétel híján nem szerette volna felélni a megtakarításait, ezért részmunkaidőben dolgozik egy cégnél marketingesként.
- Ez nekem keresetkiegészítésként tökéletes. Az, hogy megmarad-e a jövőben is, azt egyelőre nem tudom. De nagyon jól érzem magam, és élvezem is az új munkát. Az igazság azonban az, hogy én a színpadon vagyok otthon. A szórakoztatás az életem. Iszonyúan hiányzik már, hogy találkozhassak a közönségemmel.
Az RTL Klub Reggeli című műsorában azt is elárulta, hogy zenészként sem tétlenkedett az elmúlt hónapokban.
- Iszonyúan optimista vagyok, és nagyon remélem, hogy ez az évünk rendeződik előbb-utóbb, és visszakerülünk a rendes vágányra. Időközben készítettem pár dalt, azok meg fognak jelenni szép apránként. Most is dalszövegeken dolgozom, az autóban egész reggel sorokat szőttem egymásba - árulta el a 39 éves sztár a műsorban.
Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek
0 Megjegyzések