Kiderült, ő lett az év sportolója


Első női cselgáncsozóként vehette át az Év sportolója-díjat hétfőn az Európa-bajnok Karakas Hedvig.


„Óriási megtiszteltetés, hogy a sportújságírók úgy gondolták, hogy én vagyok a legjobb női sportoló. A sportágunk képzeletbeli +abszolút+ kategóriájában is dobogós vagyok, hiszen előttem csak Kovács Antal és Braun Ákos kapta meg az újságírói elismerést” – mondta az MTI-nek a 30 éves sportoló, aki nem titkolta, hogy az öröm mellett kicsit vegyes érzések vannak benne.

„Tisztában vagyok azzal, hogy nagy előnyt jelentett, hogy nekünk volt nemzetközi versenyünk. Hálás is vagyok a nemzetközi szövetségnek, amiért megrendezte a prágai Európa-bajnokságot. Reálisan látom a helyzetet, a tavalyi nem volt teljes év, nem volt olimpia, és sok sportágban világ-és Európa-bajnokságot sem rendeztek. Persze ettől számomra nem kisebb értékű a díj, így alakult az élet” – magyarázta, és hozzátette, soha nem foglalkoztatta az Év sportolója-elismerés, mert nagyon erős a magyar sport, és rengeteg remek női versenyző van.

A részleges bokaszalag-szakadásából lábadozó Karakas arról is beszélt, hogy az Európa-bajnoki diadalban húsz év tapasztalata is benne van. Többek véleménye szerint a munkája alapján már régóta az első három között van a helye, de eddig rendre „elcsúszott” a lehetőség kapujában.

„Eddig elgörcsöltem a versenyeket, mentális problémáim voltak. A koronavírus-járvány miatti nehéz időszak viszont ráébresztett arra, hogy az élsport csak egy szelete az életnek, nem szabad túlságosan azzal foglalkozni, hogy mi érhetek el egy versenyen. Mentálisan jó hatással volt rám ez az időszak, át tudtam gondolni a feladataimat, a helyemet a világban” – mondta, és nem titkolta, hogy kezdetben szinte sokkolta az olimpia elhalasztása, aztán ráébredt, hogy vannak más fontos dolgok is az életben. A gondolkodásmódjában bekövetkezett változás hatására az Európa-bajnokságra már „nem görcsölt rá”, és az eredmény igazolta, hogy jó úton jár.

„Az az időszak, ami kezdetben megrémisztett, végül pozitívan hatott. A mi versenynaptárunk nagyon sűrű, most viszont egy nyugodt időszak volt az Eb előtt, kiszálltam a mókuskerékből. Ezt a nyugalmat a szervezetem is értékelte, nem kellett versenyről versenyre fogyasztanom, hogy hozzam a súlyomat, vagyis testben és mentálisan is rendben voltam” – fogalmazott a BHSE dzsúdósa, jelezve, bízik benne, hogy az idén valóban megrendezik az olimpiát.

„Kész a versenynaptár, és én olyan pozícióban állok, hogy már nem maradhatok le Tokióról. A kérdés csak az, hogy a legjobbak között tudok-e maradni, hogy kedvező sorsolást kapjak az olimpián” – fejtette ki Karakas Hedvig.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések