A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Hollandiában is bevezetik a kijárási tilalmat


Mark Rutte holland miniszterelnök bejelentette, hogy este fél nyolc és hajnal fél öt között kijárási tilalmat vezetnek be az országban, a Hollandiába repülő utasokat kötelező jelleggel tesztelik, illetve az összes érkező járatot tiltják az Egyesült Királyságból, Dél-Afrikából és Dél-Amerikából.


A korlátozások között szerepel az egy háztartásban tartózkodók maximális száma is, mely szerint legfeljebb egy 13 évesnél idősebb vendég tartózkodhat vendégségben.

Rutte úgy fogalmazott, idővel vége lesz ennek az időszaknak, azonban amíg fennáll az esélye, hogy újabb mutációk jelennek majd meg világszerte, addig nagyon komolyan kell venni a korlátozó intézkedéseket. Az Egyesült Királyságban, illetve a Dél-Afrikában felfedezett új mutációk miatt megnövekedett az aktív fertőzések száma, mely egy harmadik hullámot helyez kilátásba.

A kijárási korlátozás bevezetésére a második világháború óta nem volt példa Hollandiában, így kérdéses volt, hogy Rutte képes lesz-e megnyerni a parlamenti képviselőket, hogy támogassák az ötletet. A korlátozó intézkedéseket azok elfogadása után szinte azonnal hatályba léptetik, február 2-án pedig újabb döntésekre lehet számítani az egyes ágazatokat érintő szabályok enyhítésére vonatkozó kérdésekben.

A kijárási korlátozás várhatóan február 10-ig tart majd, akik pedig megszegik a szabályokat, 95 eurós pénzbírságra számíthatnak majd. A holland kormány közleménye szerint a kijárási tilalom bevezetésével a csoportosulásokat, valamint a rokonlátogatásokat kívánják csökkenteni, ezzel a lépéssel pedig várhatóan lelassul majd a fertőzés terjedése – írja az NL Times.

Kizárólag különleges esetekben lehet majd mentesülni a tilalom alól, ilyen például a katasztrófaelhárítás, valamint emberek vagy állatok életét veszélyeztető orvosi vészhelyzetek, továbbá a bírósági idézés is. A munkavállalók csak abban az esetben hagyhatják el lakhelyüket, ha munkába mennek, továbbá írásbeli nyilatkozattal kell igazolniuk, hogy valóban indokoltan szegik meg a korlátozást.

A hazánkban bevezetett korlátozásokhoz hasonlóan a kutyasétáltatás engedélyezett lesz ugyan, a holland miniszterelnök azonban nyomatékosan megkérte a lakosságot, hogy ne is tervezzék a kutyák “kölcsönadását”, ugyanis ez veszélyeztetné a korlátozás hosszabb távú eredményeit.

A beutazásra vonatkozó korlátozások az Egyesült Királyságon és Dél-Afrikán kívül a következő országokra terjed ki: Argentína, Bolívia, Brazília, Chile, Kolumbia, Ecuador, Francia Guyana, Guyana, Panama, Paraguay, Peru, Suriname, Uruguay és Venezuela. A holland kormány emellett korlátozza, hogy kiket engednek be az országba az Európai Unión kívülről, továbbá minden beutazót rapid antigén teszttel ellenőriznek majd.

Minden Hollandiába érkezőnek tíz napot kell töltenie karanténban, majd csak a negatív teszteredmények után elhagyhatják el azt. A korlátozások kiterjednek a temetésekre is, ahol 50 főben maximalizálták a részvételt, a szabály pedig hétfőn lép majd életbe.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések