Hirdessen itt

Döglött birkák okoztak korrupciós botrányt Romániában


A közelmúltban történt a teherhajózás történetének egyik legfurcsább, legsokkolóbb katasztrófája Románia Midia kikötőjében a Fekete-tengeren: 2019 végén a Queen Hind nevű teherszállító hajó, kifutása után néhány száz méter megtétele után elsüllyedt, a fedélzeten szállított 14 ezer birka pedig egyszerűen megfulladt. Az ügynek most újabb, nem várt folytatása lett: kiderült, hogy a tetemek elégetésével megbízott cég elégetés helyett elásta őket, aminek ökológiai katasztrófa lehet az eredménye.


A román Queen Hind nevű teherszállító hajó 2019. novemberének végén, a fedélzetén több mint 14 ezer élő birkával a román midiai kikötőben alig 500 méter megtétele után felborult.  Az állatok java része megfulladt, alig pár százat sikerült csak kimenteni.

A hajót csak 2020. február végén tudták végre nagy nehezen partra vontatni, az elpusztult birkákkal együtt.

Az ügyben sok bizonytalanság merült fel, nagyjából egy évig folyt annak felderítése, pontosan mi vezetethetett a katasztrófához. Mint a vizsgálat megállapította, sokkal több állat volt a hajón, mint ami a fuvarozási papírokban szerepelt, a különbséget pedig - úgymond - kenőpénzekkel fedték el.

A kenőpénzt elfogadók láncolata az állategészségügyisektől a vámügyig, a határőröktől a hajó kapitányáig ért.

Az ügyben most újabb fejezett nyílott: kiderült, hogy az állattetemek elhamvasztásával megbízott cég, a költségekre felvett pénzt zsebre téve, egyszerűen elásta a hatalmas biológiai kockázatot jelentő maradványokat  a Tulcea megyei Smârdan határában.

Az állatok kihantolásáról a YouTube-ra is töltöttek fel videókat, melyek megtekintése egyesek számára felkavaró lehet.





A vizenyős, mocsaras talajban elásott tetemek miatt az anthrax (lépfene) nevű betegség baktériumának spórái a megengedett értéknél 300 százalékkal nagyobb mértékben fordulnak elő,  ami egy ökológiai katasztrófahelyzetet eredményezhet.

Romániai hírforrások szerint az ügyészség a rendőrséggel közösen vizsgálódik azért, hogy egyértelműen megállapítható legyen a felelősség az "időzített ökológiai bomba" létrehozása kapcsán.

Egy magát megnevezni nem kívánó forrás ezzel egyidejűleg úgy nyilatkozott: akár 600 ezer eurónak megfelelő pénz is a korrupt tengerészeti és kikötői tisztviselőkhöz kerülhet évente, annyira elharapódzott a kenőpénzek osztogatása ebben a szektorban.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések