Hirdessen itt

Bajban van Radics Gigi, ezért vesztett el több százezer követőt


Súlyos veszteség érte az énekesnőt, akinek feltörték a közösségi oldalát.


Radics Gigi számára jól indult a 2021, hiszen idén először ünnepelhette az újévet kislányával Bellával.

Nem sokkal később azonban hekkerek keserítették meg az újdonsült anya életét. A közösségi média az átlag emberek számára is egy nagyon fontos információs felület, egyre többen kommunikálnak a különböző közösségi média platformokon, így mi sem természetes, hogy a sztároknak ez az elsődleges csatornájuk, hogy kapcsolatot tartsanak a rajongókkal.

Most kiderült, török hekkerek törték fel az oldalát.

„Én jól vagyok, nincs semmi gond. Persze lelkileg megviselt, hogy ellopták a profilomat – mondta a Blikknek az énekesnő. Nagyon fontos volt nekem az az oldal, sok olyan fotó és kiírás volt ott, amelyek pótolhatatlanok, ráadásul az utolsó megosztott képem a kislányom, Bella volt, és az a sok kedves komment, üzenet mind eltűnt. Emellett olyan sztárok is követtek, mint Cardi B vagy Quincy Jones, ami emberileg és szakmailag is nagy siker volt az életemben„ – sajnálkozott Radics Gigi.

Az énekesnő azóta már azt is megtudta, kik törték fel az oldalát.

„Török hekkerek állnak a történtek mögött. Eleinte csak írogattak, úgy adták elő, mintha az Instagram nevében üzennének, de másnap már nem tudtunk belépni a profilra. Sajnos hiába jeleztük az oldal üzemeltetőjének a problémát, nem tudnak vele mit kezdeni, sőt nincs is rendes „ügyfélszolgálatuk”, ahol tudnának segíteni. Persze mindent megteszünk, hogy visszakapjam a profilt, de lehet, hogy ez nem sikerül majd” – mondta szomorúan Radics Gigi.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések