Hirdessen itt

Átadta a vezetést részeg utastársának az autó tulajdonosa, majdnem tragédia lett belőle

Egy 18 éves és egy 22 éves férfi ellen folytatott vizsgálatot a Hajdúhadházi Rendőrkapitányság, akiket járművezetés ittas állapotban és járművezetés tiltott átengedése vétség elkövetése miatt vettek őrizetbe.

Az egyenruhások 2020. augusztus 9-én 10 óra körül, Hajdúhadház területén ellenőriztek egy autót és annak utasát – írta a Police.hu.

Az intézkedés során kiderült, hogy a sofőr, egy 18 éves helyi férfi szeszes italt fogyasztott, mielőtt a volán mögé ült. Az autó utasa, egy 22 éves tiszalöki lakos, aki a jármű tulajdonosa volt, tudott arról, hogy ismerőse a vezetés megkezdése előtt alkoholt ivott, előzőleg együtt italoztak.

A Hajdúhadházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya mindkét férfivel szemben büntetőeljárást indított. A gépkocsivezetőt járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésével gyanúsították meg.

Az autó 22 éves tulajdonosát, járművezetés tiltott átengedése vétség miatt hallgatták ki gyanúsítottként.

A férfi azzal védekezett a rendőrségen, hogy azért engedte meg barátjának, hogy ittasan vezessen, mert kettőjük közül ő kevésbé volt ittas.

A hatóság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és a keletkezett iratokat a napokban megküldte az illetékes ügyészségnek.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések