Hirdessen itt

81 gyermek és 37 felnőtt esett áldozatául a jezsuita papok szexuális bántalmazásainak


Spanyolország legnagyobb szexuális zaklatási ügyében összesen 118 esetben vádolták meg a jezsuita rendhez tartozó papokat fiatalkorúak és felnőttek molesztálásáért.


Az anonimitásukat kérő áldozatok azt követelték a hatóságoktól, hogy vizsgálják ki alaposabban az ügyeket, mivel az elmúlt években hiába próbálkoztak az egyházaknál, mondvacsinált indokokkal elodázták a nyomozásokat.

Aaz 1920-as évek óta a Loyolai Szent Ignác által 1420-ban alapított rend tagjai rengeteg botrány szereplőjeként vonultak be a köztudatba, hiszen egy csomó esetben pedofíliával és szexuális erőszakkal vádolták meg őket, amelyekről kiderültek, hogy igazak voltak.

A South China Morning Post riportjában arról írnak, hogy a legutóbbi rendőrségi jelentés szerint a jezsuita vallási iskolák hemzsegnek a szexuális ragadozó lelkészektől, akiknek szinte tálcán kínálják az áldozatokat, akiket úgy iratnak be ezekbe az intézményekbe, hogy hónapokig nem láthatják a szüleiket sem.

A vádiratban szereplő 17 pap közül már csak 14 van életben, de ők sem ülnek még rácsok mögött, csupán a belső egyházi vizsgálatok eredményeire várnak. A jezsuita rend nem kívánta megnevezni az érintetteket, mint ahogyan azt sem árulták el, hová menekítették a nyilvánosság elől a papokat.

A média legfrissebb információi szerint a pedofil papok többségét maga az egyház mentette fel, és továbbra is dolgozhatnak Spanyolország templomaiban, azt viszont nem tudni, hogy pontosan hol és milyen név alatt.

A rend országos tisztelendője, Antonio España elmondta, céljuk, hogy a jövőben biztonságosabbá tegyék az iskolákat és az imaházakat, ezért külön alkalmazottakat vettek fel, akiknek az a dolguk, hogy gyanú esetén megvédjék a gyerekeket a molesztáló papoktól, illetve megakadályozzák a velük folytatott szexuális aktusokat.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések