A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

33 emberkereskedelemben eltűnt gyereket szabadított ki az FBI


Az „Elveszett Angyalok” művelet sikeres volt, miután több mint harminc eltűnt gyereket szabadítottak ki az FBI emberei.


Az NBC News beszámolója szerint a több bűnüldöző szervet érintő óriási akcióban közel három tucat eltűnt gyermeket szabadítottak ki, köztük többeket szexuálisan kizsákmányoltak – közölték az amerikai hatóságok.

Az emberkereskedelemmel gyanúsított és letartóztatott személyt most vád alá helyezhetik, aki lehetséges, hogy élete végéig rácsok mögé kerül. Maga a művelet még január 11-én vette kezdetét, és az FBI elárulta, hogy összesen harminchárom gyereket mentettek meg.

Ezen gyerekek közül nyolc esetében szexuális kizsákmányolásról van szó, akiket a gyógyulásuk idején használtak ki. Nem egy olyan áldozat van, akiket már korábban szexuálisan kizsákmányoltak. Az FBI rámutatott arra a tényre is, hogy nem ritka, amikor az áldozatok a saját döntésük részeként, erőszakkal, vagy fenyegetés hatására térnek vissza.

Az FBI szerint bizonyos esetekben az áldozatok nem is tudják magukról, hogy egy emberkereskedelem részei, vagy fel sem fogják, hogy annak vannak kitéve. További információkat nem közöltek a gyerekekről.

Az akciót Los Angelesben hajtották végre a helyi és megyei rendőrök segítségével. Két tucat más bűnüldöző szerv is segített abban, hogy a gyerekeket kiszabadítsák, akik között visszaesők is vannak, és épp a gyógyulásuk idején zsákmányoltak ki őket újra és újra.

A hatalmas méretű akcióban más államok ügynökségei is segítettek, akik fontos hozzájárulását tettek annak érdekében, hogy ennek a több mint harminc gyereknek megváltozzon az élete.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések