A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Verebes István a szakmáról és az SZFE-ről: ezek a fiatalok már nem fognak kushadni!


Az Egyenes Beszéd vendégei Gáti Oszkár Jászai Mari-díjas színművész és Verebes István Jászai Mari-díjas színművész, rendező.


Gáti szerint nagyon rossz helyzetben van a szakmájuk, csak kísérletezések vannak, a kollégáik is látják ezt, de nem tesznek semmit. Verebes elmondta, hogy mostanában elvonult, majd egy angol példával élt. Állítása szerint a briteknél 580 milliárdnyi forintnyi összeggel támogatták a színházakat és ennek itt még a tizedét sem kapják meg. De tovább ment, azon aggódik, hogy a pandémia után egy esetleges gazdasági válság következtében mi lesz a szakmájukkal, mert az embereknek nem lesz pénze színházba menni.

Gáti kijelentette, hogy gyatrák a fizetések és a színészek többsége máról holnapra él. Verebes pedig azt kifogásolta, hogy a “fontosságukat” informálni kellett volna a mindenkori hatalomnak, de ez elmaradt és most a fiatalok ott a Vas utcában ezt megtették ezt.

Ezek a már nem fognak kushadni! – jelentette ki.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések