Hirdessen itt

Szívszorító, ezt tervezte halála előtt Balázs Fecó


Sajnos a megvalósításra már nem kerülhet sor.


Balázs Fecó nagy terv megvalósításán dolgozott mielőtt kórházba ment. Az énekes a 70. születésnapjával egy időben szeretett volna megtartani egy bulit, a jövő márciusi koncertre azonban már nem kerülhet sor.

"Fecó a kórházba kerülése előtt már sokkal jobb hangulatban volt, hiszen hatalmas célt tűzött ki maga elé, amin szívvel-lélekkel dolgozott." A sok elmaradt koncert után végre látta a fényt az alagút végén. A kiadóval egyeztetve belevágtunk egy jövő márciusra tervezett Aréna-koncert szervezésébe, ami egybe esett volna a hetvenedik születésnapjával. Rengeteget beszélgettünk erről, engem kért fel, hogy legyek az esemény házigazdája. Folyamatosan tervezte a bulit. Már összeírta azoknak a zenészbarátoknak a névsorát, akiket feltétlenül szeretett volna meghívni, hogy álljanak vele egy színpadon a jeles napon és már fejben össze is rakta a koncert zenei anyagát. Amikor saját lábán bement a kórházba, még beszéltem vele telefonon. Csak annyit mondott, hogy elkapta ezt a nyavalyát, de hamar túl lesz rajta és folytatjuk a munkát…”

– mesélte a Ripost-nak elcsukó hangon Balázs Fecó barátja, Várkonyi Attila.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések