A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Kiderült: Benkő László halála előtt már három napja nem volt magánál


Az Omega legendás billentyűse az elmúlt években sokat szenvedett, de az utolsó napokban kegyes volt hozzá a sors.


Mint arról korábban a Napi Újság is beszámolt, hosszantartó betegség után 77. életévében meghalt Benkő László. A legendás zenészt először májdaganattal operálták meg, aztán a bőrén találtak elváltozásokat, amiatt kellett kés alá feküdnie. Nem sokkal később a rengeteg gyógyszer miatt gyengült le: bevérzett a gyomra és a nyelőcsöve, majd bevizesedett a tüdeje.

Mint kiderült két hete is emiatt volt kórházban, ahol egy mellkas CT kimutatta, a vártnál is nagyobb a baj, visszatért a rák! Az utóbbi hónapokban azonban már nem csak az egészségi állapota romlott. Lelkileg egyre nehezebben viselte a betegségét, amire ráerősített a koronavírus miatti bezártság – írta a Ripost.

Kóbor János az Omega frontembere a Ripostnak elmondta, bár reménykedtek a csodában, legbelül tudták, hogy most a legrosszabb is bekövetkezhet.

„Amikor múlt héten Laci bekerült a kórházba, sejtettük, hogy nagy a baj, érzetük, hogy ez a helyzet most más, mint korábban volt. Mindig összeszedte magát és küzdött. Legbelül bizakodtunk, hogy meg tudják menteni az orvosok, de aztán kiderült, hogy a rák drasztikus módon elhatalmasodott a szervezetében és durva áttét alakult ki a tüdején. Végül ez vitte el” – mondta elcsukló hangon Kóbor János, aki szerint barátja tudta, hogy hamarosan véget ér az utazás.

„Ha azt kérdi tőlem, hogy Laci tudta-e, hogy meg fog halni, a válaszom, igen. Tudta, hogy már nem fog kijönni a kórházból. Az utóbbi két hétben nem nagyon fogta fel, a történéseket, de a halála előtti 3 napban egyáltalán nem volt már magánál. Nem érzett semmit, csak elment” – mondta Kóbor János, akinek még időre van szüksége, hogy felfogja, örökre elvesztette a barátját.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

 

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések