Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Hét megyében csapott le a baranyai kamupostás: több mint kétmillió forintot zsákmányolt idős áldozataitól, ez vár most rá


A Kaposvári Járási Ügyészség több rendbeli, időskorúak sérelmére elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat azzal a többszörösen büntetett előéletű férfival szemben, aki – az idős sértettek hiszékenységét kihasználva – több mint kétmillió forintot zsákmányolt.


A vád szerint a magát bűncselekményekből fenntartó baranyai férfi autóval az ország számos pontjára elutazott, ahol társasházi lakásokban élő idős embereket tévesztett meg azzal, hogy magát postásnak adta ki, majd valótlan indokokra hivatkozva készpénz és bankkártya átadását kérte tőlük.

Miután az életkoruknál fogva kiszolgáltatott emberektől az értékeiket megszerezte, a férfi általában futva menekült el a helyszínről, majd a készpénzt elköltötte.

A gyanúsított ilyen módszerrel 2019 júniusától kezdve Veszprémben, Kiskőrösön, Egerben, Budapesten, Baján, Szekszárdon, Kecskeméten, Dunaújvárosban és Kaposváron összesen 15 idős embert ejtett tévedésbe.

A gyanúsított a bűncselekménysorozattal összesen 2 millió 414 ezer forintot szerzett meg. A kaposvári nyomozók végül 2019 decemberében elfogták és őrizetbe vették a férfit, akinek a letartóztatását az ügyészség indítványára a bíróság elrendelte.

Az ügyészség az azóta is letartóztatásban lévő férfival szemben 16 bűncselekmény elkövetése miatt emelt vádat a Kaposvári Járásbíróságon. A vádiratban az ügyészség a gyanúsítottal szemben 5 év börtönbüntetés kiszabását indítványozta.


Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések