Hirdessen itt

Az osztrák titkosszolgálat még mindig nem érti, hogy juthatott be a terrorista fegyvere az országba


A négy áldozatot követelő, november eleji bécsi terrortámadás után a rendőrség továbbra sem tudja, hogyan jutottak be a merénylő által használt fegyverek – köztük egy automata gépkarabély – Ausztriába, illetve hogy miként jutott el a támadó otthonából Bécs belvárosába. Az bizonyos, hogy nem használt tömegközlekedési eszközöket. Ezzel összefüggésben a rendőrség nagy erőkkel vizsgál egy videofelvételt.


A rövid felvételen egy éjszakai autóút látható, valamint egy utas a térdei között ugyanolyan fegyverrel, mint amilyent a merénylő is használt a támadásban.

Az ORF osztrák közszolgálati televízió szombati híradása szerint a rendőrség nyomozócsoportja nagy erőkkel vizsgálja a felvételt, próbálják kideríteni a keletkezésének körülményeit és azt, hogy annak lehet-e köze a támadó Bécs bevárosába való eljutásához.

Egyelőre az sem világos, hogy ki ül az első utasülésen, illetve hogy a videót november 2-án, vagy azt megelőzően rögzítették-e.

A rejtélyes videót a támadás után két WhatsApp csevegőcsoportban tették közzé, amelynek legalább egy tagja kapcsolatban is állhatott a merénylővel a bűncselekmény előtti hetekben. Az ORF magazinja szerint felmerül a gyanú, hogy ez az ember vezethette a videón látható – valószínűleg – BMW típusú gépkocsit is.

Az osztrák nyomozók szerint a merénylet elkövetője német és svájci iszlamistákkal is találkozott a nyáron az osztrák fővárosban.

Az észak-macedóniai albán családból származó, osztrák állampolgárságú Kujtim Fejzulai november 2-án megölt négy embert és további huszonhármat megsebesített Bécs belvárosában. A rendőrök a férfit a helyszínen agyonlőtték. A támadást később az Iszlám Állam nevű terrorszervezet vállalta magára. A támadó büntetett előéletű volt, azért volt börtönben, mert Szíriába akart utazni, hogy csatlakozzon a terrorszervezethez.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések