Szebenyi István, amatőr régész volt az, aki 2006-ban megtalálta a móri mészárlás valódi tetteseinek a holmijait elásva egy erdőben. A rendőrök ezek alapján tudták elfogni Nagy Lászlót és Weiszdorn Róbertet. A férfi azonban nem kapta meg a nyomravezetői díjat. Most az is eldőlt, hogy ezt a vitát nem magyar bíróság fogja eldönteni – írja a Blikk.
A férfi volt az, aki 2006-ban, négy évvel a móri mészárlás után egy tarjáni erdőben a fémkeresőjével megtalálta elásva a való tettesek tárgyait. A rendőröket végül ezek vezették el a gyilkosokhoz, Szebenyi István mégsem kapta meg a 25 milliós nyomravezetői díjat, és ez azóta sem változott.
Helyette egy olyan embernek fizették ki a pénzt, aki tévesen Kaiser Edét és Hajdú Lászlót nevezte meg tettesként. Ettől a férfitól soha nem kérték vissza ezt a pénzt, pedig nagyot hibázott. Kaiser Ede ekkor már börtönben volt, életfogytiglani büntetését töltötte. Később az új fejlemények miatt felmentették, de más bűncselekmények miatt 18 évet volt börtönben. Ő idén nyáron szabadult.
Szebenyi István nem adta fel, évekig harcolt a jutalmáért, de sikertelenül. Mostanra az is eldőlt, hogy nem Magyarországon fognak dönteni.
"A végső döntést az Alkotmánybíróság mondta ki az ügyemben. Kérésemet ők is elutasították, ők nem a kérésem jogosságát vizsgálják, hanem azt: sérültek-e az alkotmányos jogaim a korábbi eljárásokban. Nincs más választásom, mint Strasbourghoz fordulni. Szinte biztos vagyok benne: ők úgy gondolkoznak, mint én, és nem vitatják, hogy az általam megtalált tárgyakról levett DNS-minta kulcsfontosságú volt a tettesek kézre kerítésében" – magyarázza a férfi a Blikknek.
Elmondása szerint a rendőrség álláspontja az, hogy a díj kiírása úgy volt megfogalmazva, hogy az kapja a pénzt, aki konkrét információkat mond a tettesekről, vagy arról hol vannak. Vagy is nevet és címet kértek
az, hogy általam jutottak el hozzájuk, úgy látszik, nem számít– teszi hozzá.
Egy másik, veszprémi gyilkossági ügyben egy titkos társával együtt megkapták a nyomravezetői díjat, mert máshogy volt megfogalmazva a díj kiírása.
Amikor Szebenyi bejelentést tett a rendőrségen, hogy mit talált az erdőben, majd azt a hatóságok nyilvánosságra hozták. Ekkor jelentkezett a férfi titkos társa, aki elmondta, hogy korábban egy Nagy László nevű férfi arra kérte, vigye ki az erdőbe és adja kölcsön neki a fémkeresőjét, mert meg kell találnia valami nagyon fontosat, amit korábban elásott. Nagy a fegyverét akarta, amit Móron is használt. Mindez még a veszprémi postásgyilkosság előtt történt.
"Nem kérdéses, hogy ketten kellettünk ahhoz, hogy végül bilincs kattanjon Nagyék csuklóján.
Úgy tartom tisztességesnek, hogy pontosan ezért, engem csak a nyomravezetői díj fele illet meg. Nem is kértem soha a teljes összeget, csupán a felét.Én soha nem nyerészkedni akartam, csupán a jogos jussomat szeretném megszerezni" – szögezte le Szebenyi István.
Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek
0 Megjegyzések